Az öregség ilyen tömény élmények sorozata a három, hetvenes éveiben járó barátnő rezdüléseit, érzéseit bemutató regényben. Egy hétvégén a negyedik, már halott barátnőjük nyaralójában takarítanak, szortírozzák a megtartandó és kidobandó tárgyakat. Nehéz munka, mert a holmiknak pénzben kifejezhető és szimbolikus értékük is van. Jobb időkre, szeretni való léhaságokra emlékeztetnek, ahogy az egész ház. Megesik, hogy a mosókonyha, amelyet ki kellene takarítani, hirtelen nagyon szűknek tűnik, és árnyékos zugaiból rosszindulat szivárog. A nők kötődnek a tengerparti nyaralóhoz és berendezéséhez, a jelek szerint sokkal jobban, mint egymáshoz. A tudós írónőt, a színésznőt és a vagyonos ember szeretőjét mintha csak a negyedik barátnő tartotta volna együtt, s csak vitte őket a sodrás. Nélküle megbomlott barátságuk szimmetriája. A három nő együttlétét hol a tapintat, hol a türelmetlenség határozza meg, a ház mintha velük együtt rohanna a szakadék felé. A szemeteszsákot átütő szilánk is erős szimbólum: olyan emlékeké, amelyek sebet ejtenek rajtuk. A sodrásnak is jut még szerep, mert a regény végén Wood leviszi a három meggyötört nőt a strandra. Gyalogolnak befelé, szemben a hatalmas hullámokkal, hagyniuk kell, hogy az áramlat meglódítsa, aztán megint talpra állítsa őket. Egymás kezét fogva várják a következő hullámot.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
