Rádió

Kint a kertben

Tavaszi tippek Bozsik gazdától

Kritika

Őrült dolgok történnek a világban – azaz pontosítunk: itt a szomszédban, szinte a kertünk végében –, amire általában kétféle reakciót tudunk adni vérmérsékletünk és lélekállapotunk függvényében.

Ráfüggünk az eseményekre, követük minden egyes apró momentumot, autóban, metrón, vécén ülve is a híreket hallgatjuk, szörnyedünk, de mivel a szörnyűségek is addiktívak, egyre többet fogyasztunk belőlük. A másik lehetőség, hogy elfordítjuk a tekintetünket a szenvedés képeiről, zsebre tesszük az okostelefont, nemet mondunk a világ rútságára, és inkább kimegyünk a szabad levegőre, mélyeket lélegzünk, s nekiállunk feléleszteni a növényzetet. Ki hitte volna, hogy ehhez egy kertbarát podcast lesz a legjobb partnerünk?

Az eredeti műsor hajnali fél hatkor szokott adásba kerülni, ember legyen a talpán, aki olyankor rádiót hallgat. Ráadásul a Hajnal-táj betétjeként az éterbe kerülő műsorelem nem is teljesen azonos a podcasttel, jóval rövidebb annál.

Bozsik gazda sorozata már a 43. adásnál jár, s a szálegyenes gerincét a hallgatói betelefonálásokra adott szakértői válaszok adják. Például: ha novemberben nem csinálta meg valaki a lemosó permetezést, mert folyton esett, be lehet-e ezt pótolni most. Jön is a válasz Zsigó Györgytől, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnökétől: igen is, meg nem is. Igaz, ennél sokkal hosszabban, szakszerűbben és precízebben, de azt most nem idéznénk. A hallgatói kérdés kapcsán felmerülő problémakör azonban újabb és újabb szakértői futamokat dob a felszínre, eladdig, hogy már az adás elején elhangzik néhány olyan tételmondat – Zsigó egyébként meglepően mikrofonbarát beszédtónusában –, amilyet más típusú műsorban biztosan nem hallhatnánk. Mint például az, hogy: „nem bírunk a pajzstetvekkel”, vagy „ne hagyjunk gyümölcsmúmiákat a fákon”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.