Film

Vándormozi

John Maclean: Tornado

  • - turcsányi -
  • 2025. július 16.

Kritika

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

A mű ugyancsak lassú és csendes, de roppant meggyőző karriert futott be, elkerülte a multipexeket, inkább indie seregszemléken tündökölt, megnyert egy rakás kisebb fesztivált. Maga a film is lassú volt és csendes, bár a fegyverek sűrűn ropogtak benne. Egy szerelmes skót süvölvény átkel a nagy óceánon, hogy megtalálja elveszett szerelmét, aki atyjával menekült a törvény és a rosszemberek elől az Újvilágba. De egy majdnem gyerek ártatlan felnőtt, szál egyedül ugyancsak idegen a vadnyugaton, ám hogy ne kelljen lábbal előre kirendezni már az elején, az alkotói gondviselés mellérendel egy marcona, ám a legváratlanabb pillanatokban felérző szívű desperadót (Michael Fassbender hív megformálásban; a színészről elmondható, hogy kivált a startnál afféle mentora volt a direktornak, neve és részvétele nélkül a Slow West el sem nagyon készülhetett volna). A két hős odisszeája nem vesz látványos fordulatokat, de kötelezően tartogat számos akadályt; az ellenük törő természeti és humán erőforrások mozgását pedig a közös múlt igazítja (s ez a praxis csak felerősödik most a Tornadóban, amely simán beillik a Slow West folytatásának, holott máskor és máshol járunk másokkal). A fiú és a bandita pedig mennek, mendegélnek, megküzdve ezer veszéllyel, de mindenkiben (legkivált a nézőben) ott a félsz, hogy amikor megérkeznek, beteljesednek-e a vágyaik. Vagy úgy teljesednek-e be, ahogy elképzelték. Vagy azok a vágyaik teljesednek-e be, amelyeket megfogalmazni bírtak maguknak. Azok lesznek-e boldogok, akiknek boldogoknak kellene lenniük, azok halnak-e meg, akik rászolgáltak, vagy épp szeretnének. Andrej Tarkovszkij a vadnyugaton (mely vadnyugatot éppenséggel Új-Zéland játssza, de láttunk már hasonlót). Nem nagy mutatvány mindebből ráismerni a Stalkerre, de Maclean nem másol, még csak nem is idézget, valamiféle hommage gondolata sem terheli filmjét, inkább csak elvacakol a gondolataival (vagy másokéval, ez oly mindegy), s aki közben látja, hallja, akkor jár a legjobban, ha vele tart. Az semmi, hogy szép és szomorú film a Slow West, de még szórakoztató is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.