Film

Vándormozi

John Maclean: Tornado

  • - turcsányi -
  • 2025. július 16.

Kritika

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

A mű ugyancsak lassú és csendes, de roppant meggyőző karriert futott be, elkerülte a multipexeket, inkább indie seregszemléken tündökölt, megnyert egy rakás kisebb fesztivált. Maga a film is lassú volt és csendes, bár a fegyverek sűrűn ropogtak benne. Egy szerelmes skót süvölvény átkel a nagy óceánon, hogy megtalálja elveszett szerelmét, aki atyjával menekült a törvény és a rosszemberek elől az Újvilágba. De egy majdnem gyerek ártatlan felnőtt, szál egyedül ugyancsak idegen a vadnyugaton, ám hogy ne kelljen lábbal előre kirendezni már az elején, az alkotói gondviselés mellérendel egy marcona, ám a legváratlanabb pillanatokban felérző szívű desperadót (Michael Fassbender hív megformálásban; a színészről elmondható, hogy kivált a startnál afféle mentora volt a direktornak, neve és részvétele nélkül a Slow West el sem nagyon készülhetett volna). A két hős odisszeája nem vesz látványos fordulatokat, de kötelezően tartogat számos akadályt; az ellenük törő természeti és humán erőforrások mozgását pedig a közös múlt igazítja (s ez a praxis csak felerősödik most a Tornadóban, amely simán beillik a Slow West folytatásának, holott máskor és máshol járunk másokkal). A fiú és a bandita pedig mennek, mendegélnek, megküzdve ezer veszéllyel, de mindenkiben (legkivált a nézőben) ott a félsz, hogy amikor megérkeznek, beteljesednek-e a vágyaik. Vagy úgy teljesednek-e be, ahogy elképzelték. Vagy azok a vágyaik teljesednek-e be, amelyeket megfogalmazni bírtak maguknak. Azok lesznek-e boldogok, akiknek boldogoknak kellene lenniük, azok halnak-e meg, akik rászolgáltak, vagy épp szeretnének. Andrej Tarkovszkij a vadnyugaton (mely vadnyugatot éppenséggel Új-Zéland játssza, de láttunk már hasonlót). Nem nagy mutatvány mindebből ráismerni a Stalkerre, de Maclean nem másol, még csak nem is idézget, valamiféle hommage gondolata sem terheli filmjét, inkább csak elvacakol a gondolataival (vagy másokéval, ez oly mindegy), s aki közben látja, hallja, akkor jár a legjobban, ha vele tart. Az semmi, hogy szép és szomorú film a Slow West, de még szórakoztató is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.