Péntektől schengeni vízummal sem enged be oroszokat Finnország a határain

Külpol

A mozgósítás óta Oroszországból túl sokan érkeznek Finnországba.

A helsinki kormány bejelentette, hogy az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország pénteken nulla órától lezárja határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt. A döntést a kormány azzal indokolta, hogy az orosz turisták folyamatos érkezése Finnországba veszélyezteti az ország nemzetközi kapcsolatait.

Pekka Haavisto finn külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a döntésre "jelentős hatással volt" Moszkva bejelentése az ukrajnai háborúra való "részleges" mozgósításról, ami az Oroszországból az északi országba érkező beutazások megugrását eredményezte. A tárcavezető tájékoztatása szerint a családlátogatások, valamint a munkavállalás és a tanulmányok céljából történő beutazás továbbra is engedélyezett lesz.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.