200 millió eurós hitelt ad Magyarország Csádnak

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 18.

Külpol

Kedd éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben.

200 millió euró keretösszegű (mostani árfolyamon 78,8 milliárd forintos), kötött segélyhitelt ajánl fel Magyarország Csádnak, az Eximbank lesz a hitelező – írja a Telex.

A segítség kereteit rögzítő határozat a friss Magyar Közlönyben jelent meg. Szerepel benne, hogy a pénzzel vízgazdálkodási, mezőgazdálkodási, élelmiszeripari és információs technológiai projektek megvalósítását segíti Magyarország. Az is olvasható a szövegben, hogy „a segélyhitel folyósítására olyan ütemezéssel kerülhet sor, amely nem veszélyezteti a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi  CXCIV. törvény 9. § [4] bekezdése szerinti keretszám betartását”.

A 200 millió euró pont akkora összeg, amennyivel Magyarországot megbírságolta az Európai Unió bírósága, mert a kormány évek óta nem tartotta be a bíróság korábbi, a magyar menekültügyi eljárásokat jogsértőnek kimondó ítéletét.

Mahamat Idriss Déby Itnó csádi elnök e hónap elején tárgyalt Magyarországon, biztonsági együttműködési megállapodásokat kötött. Szijjártó Péter külügyminiszter akkor említette, hogy a két ország együttműködésének része a segélyhitelprogram is. 

Tavaly októberben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, 200 magyar katona utazik Csádba, hogy segítsen a Száhel-övezeti migrációs válság megoldásában. A misszió előkészítésében részt vett a hovédelmi miniszter kabinetjének tagjaként Orbán Gáspár is, a miniszterelnök fia.  Akkoriban döntött a kormány arról, hogy 817 millió forintot ad egy csádi humanitárius, képzési és fejlesztési központ céljaira. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."