39 rendőr sérült meg southporti késelés másnapján

  • narancs.hu
  • 2024. július 31.

Külpol

A kisgyerekek halálát okozó támadást zavargás követte, mecsetet dobáltak meg, autókat, kukákat gyújtottak fel.

Két kislány meghalt, további nyolc pedig megsérült hétfőn Nagy-Britanniában, Southport városában egy jóga- és táncórán, amikor egy 17 éves fiú késsel megtámadta a csoportot. A sérültek közül öten kritikus állapotban vannak.

A támadót letartóztatták a rendőrök. 

Kedd este virrasztás kezdődött a támadás áldozatainak emlékére, de a rendezvényen olyanok is részt vettek, akik a történtek miatt revansot akartak venni – derül ki a BBC beszámolójából.

A megemlékezésre több ezren gyűltek össze. A rendbontás a meghirdetett helyszíntől néhány utcányira kezdődött, már éjjel. A rendőrök feltételezik, hogy az Angol Védelmi Liga nevű szervezet támogatói voltak, akik téglákkal, palackokkal, petárdával, kövekkel dobálták meg a helyi mecsetet, autókat, kukákat gyújtottak fel, és kárt okoztak egy helyi boltban. A mecset közelében összegyűlt több száz fős tömegben sállal, csuklyával takarták el az arcukat az emberek.

A rendőrök szerint az indulatokat a közösségi médiában megjelent bejegyzések szították, pedig semmilyen információ nem utal arra, hogy a késelőnek iszlamista kapcsolatai lennének.

Miközben helyreállították a rendet, a kivezényelt rendőrök közül 39 megsérült, nyolcan súlyosan, az arcukon, fejükön, egyikük eszméletét veszítette. Három rendőrkutya is megsérült,  mert tégla találta el őket. 27 rendőrt kórházba kellett vinni.

Keir Starmer brit miniszterelnök az X-en azt írta az esetről, hogy akik „erőszakkal és verekedéssel térítették el az áldozatokért tartott virrasztást”, megsértették a gyászoló közösséget, és „meg fogják érezni a törvény teljes erejét”.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk