A gyakorlatozás megtagadásával tiltakoznak az igazságszolgáltatás átalakítása ellen az izraeli vadászpilóták

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 5.

Külpol

Az esetleges bevetéseket változatlanul végrehajtják.

Az izraeli légierő 69. vadászrepülő századának 40 tartalékos tagja közül 37 vasárnap bejelentette, hogy az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása elleni tiltakozásul nem jelenik meg a szerdára tervezett gyakorlaton, de az esetleges bevetéseket változatlanul végrehajtják – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet, valamint a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál vasárnap.

Ezt a századot tekintik a légierő egyik legfontosabb egységének: részt vettek a szíriai atomreaktor elleni 2007-es támadásban és más, Izraelnek tulajdonított szíriai támadásokban is. A hadsereg vezetői szerint a gyakorlatmegtagadás súlyos incidens, ugyanis még a tartalékos vadászrepülők sem dönthetnek önhatalmúlag arról, hogy melyik feladatukat teljesítik. A bejelentés miatt attól tartanak a parancsnokok, hogy a pilóták kiesnek a bevetésekhez szükséges gyakorlatból. 

„Március 8-án, szerdán a demokráciáról és a nép egységéről folytatott megbeszéléseknek és gondolkodásnak szenteljük az időt, és ezért ezen a napon nem jelentkezünk tartalékos szolgálatra, operatív tevékenység kivételével.

A hét hátralévő részében a tervek szerint jelentkezünk” – írták a tartalékos pilóták feljebbvalóiknak a 12-es kereskedelmi tévécsatorna szerint.

A légierő parancsnoka kérésükre pénteken fogadott mintegy 50 tapasztalt pilótát, akik – lapértesülések szerint – a megbeszélésen kifejezték komoly aggodalmukat a tervezett igazságügyi átalakításokkal kapcsolatban, egyebek között amiatt, hogy különböző nemzetközi szervek – mint például a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) – vádat emelhetnek ellenük.

Izrael mindeddig azzal érvelt az ICC-nél tett panaszok ellen, hogy az izraeli igazságszolgáltatás elég erős és független az izraeli katonák által elkövetett jogsértések kivizsgálásához és ezek megítéléséhez. A Benjámin Netanjahu vezette kormány jogi lépéseinek bírálói azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legfelsőbb bíróság hatalmának korlátozása éppen ezt az érvet fogja gyengíteni a nemzetközi porondon.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.