A Hold után a Nap felé küldött űrhajót India

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. szeptember 2.

Külpol

A napkoronát és a napszelet is tanulmányozza a szombaton indított űrszonda.

India sikeresen elindította szombaton első űrmisszióját a Nap tanulmányozására, kevesebb mint két héttel azután, hogy a Hold déli sarkvidéke közelében sikeres leszállást hajtott végre. Az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió és Kína után India lett a negyedik ország, amely űreszközt juttatott a Hold felszínére.

Az Aditja-L1 űrszondát hordozó rakétát a dél-indiai Sriharikota űrkikötőből indították, hogy négy hónap múlva a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról vizsgálja a Napot.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) közlése szerint az űrszonda a napkoronát, a kromoszférát, a fotoszférát és a napszelet tanulmányozza.

Ami a Nap felszínén történik, az hatással van a Földre is. A műhold a kijelölt helyre kerülve megbízható előrejelzést adna a megnövekedett naptevékenységből eredő részecske- és sugárzáskitörésekről, amelyek potenciálisan kiiktathatják a Föld elektromos hálózatait. A műhold figyelmeztető rendszere megvédheti a Föld körül keringő műholdakat, valamint az űrállomásokon élőket is.

A nap nagyjából 11 éves aktivitási ciklusának a minimuma 2019 decemberében volt, így a legerősebb aktivitású időszak 2024 novembere és 2026 márciusa között várható.

A címlapképen az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) által 2023. augusztus 29-én közreadott felvétel látható, amelyet a Holdon készített a Csandraján-2 indiai holdkutató űrszonda. Fotó: MTI/EPA/ISRO

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.