A jogállamiságért felelős uniós biztos is szeretne a Bizottság elnöke lenni

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. október 10.

Külpol

Orbán és Kaczyński biztosan nem örülne ennek.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán bejelentette indulását az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehessen a brüsszeli testület következő vezetője.

A holland politikus a Financial Timesnak adott interjújában közölte, azért döntött az indulás mellett, hogy elmondhassa a gyerekeinek, ő „mindent megpróbált” az EU létét fenyegető veszélyek elhárítása érdekében.

„Hatalmas a tét. Ez az első európai parlamenti választás, amelyik nem arról szól, hogy a jobboldal vagy a baloldal lesz-e kicsit erősebb, hanem arról, hogy lesz-e egyáltalán a jövőben Európai Unió” – fogalmazott.

Sajtójelentések szerint az alelnököt  a német, az olasz és a spanyol szociáldemokraták is támogatásukról biztosították, hazai pártja viszont már nem tagja a holland kormánykoalíciónak, ami hátrányt jelent.

Az 57 éves Timmermans tapasztalt, számos nyelven jól beszélő, szenvedélyesen uniópárti politikus, első alelnökként hozzá tartozik a jogállamiság védelme a Juncker-bizottságban. Elsősorban a Lengyelországgal szemben elindított 7-es cikkelyes eljárásban volt aktív, de ő képviselte a Bizottságot a Sargentini-jelentés vitájában is az Európai Parlamentben.

A PES listavezetőjének eddig csak Maroš Šefčovič szlovák bizottsági alelnök jelentkezett be hivatalosan. A balközép erőket összefogó európai pártcsalád később dönt majd arról, hogy ki lesz a csúcsjelölt a májusi EP-választáson.

Az előző, 2014-es választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot megszerző EPP csúcsjelöltje. Az uniós országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az EP pedig megválasztotta a tisztségre.

A csúcsjelölti rendszer már legutóbb is vitákat váltott ki, ugyanis az EU alapszerződése értelmében az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament feladata szavazni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.