A korrupcióellenes főügyész után a legfőbb ügyészt is elküldené a román kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. december 27.

Külpol

Klaus Iohannis államfő azonban nem igazán partner ebben.

Klaus Iohannis államfő elé terjeszti Augustin Lazar román legfőbb ügyész leváltására irányuló kérését csütörtökön Tudorel Toader román igazságügyi miniszter.

Ezt csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be a tárcavezető, aki felidézte, hogy csaknem két hónapja kezdeményezte a vádhatóság vezetőjének elmozdítását, de a hivatalos kérés azóta sem jutott el Iohannishoz, mert Lazar a leváltása indoklását megkérdőjelező bírósági panasszal "húzza az időt".

A miniszter októberben húszpontos "bűnlajstromot" olvasott Lazar fejére, miként tette azt korábban Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes (DNA) főügyész esetében is, akinek a leváltását az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie az államfőnél.

Augustin Lazar legfőbb ügyész

Augustin Lazar legfőbb ügyész

Fotó: Robert Ghement / MTI/EPA

Toader egyebek mellett kifogásolta, hogy Lazar titkos együttműködési megállapodást kötött a hírszerző szolgálattal: a tárcavezető szerint a legfőbb ügyész ezzel a "törvénytelen", a közvélemény elől eltitkolt lépéssel egy "párhuzamos igazságszolgáltatás" előtt nyitott utat.

Romániában az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és váltja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Miután azonban az alkotmánybíróság a DNA-főügyész leváltása ügyében a jobboldali államfővel folytatott jogvitában a bukaresti szociálliberális kormánynak adott igazat, a román média szerint Iohannis aligha tagadhatja meg Lazar felmentését.

Az elnök viszont jelezte: semmiképpen nem fogja elkapkodni a legfőbb ügyész menesztését, és megvárja a Lazar által indított bírósági panasz kimenetelét.

A DNA főügyészének leváltása és a legfőbb ügyész elmozdítására tett kísérlet annak a "hadviselésnek" a része, amellyel a szociálliberális kormánytöbbség korlátozni próbálja a - szerintük titkosszolgálati befolyás alá került és a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végző - vádhatóság mozgásterét.

Klaus Iohannis államfő, a jobboldali ellenzék és az európai intézmények élesen bírálják a kormány törekvését, amely szerintük a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.