Interjú

„A leninizmus maradt”

Orville Schell történész, Kína-szakértő

Külpol

Kicsoda Hszi Csin-ping, hogyan vált Kína diktátorává, és milyen hatása lehet a világpolitikára a szuperhatalmi státusba kerülő ország élén? A New York-i székhelyű Asia Society igazgatójával, a University of California Berkeley korábbi dékánjával az egyre mélyülő magyar–kínai barátságról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Kína a jövő globális nagyhatalma, vagy már a jelené?

Orville Schell: Az elmúlt tíz-tizenöt évben Kína megkérdőjelezhetetlen globális nagyhatalommá vált. Fegyverként kezdte el használni a kereskedelmet, vagyis nemcsak a bevételszerzés és gazdasági növekedés vele a célja, de az is, hogy a kínai állam a befolyását kiterjessze általa a partnerekre is. Kína nem csupán pénzügyi függőségi helyzeteket hoz létre így: a függő helyzetbe került országok politikai magatartását és döntéseit is befolyásolja. Hasonló folyamat zajlik a nemzetközi intézményekben is, az ENSZ-ben, a gazdasági szervezetekben.

MN: A kínai politikában markáns változás volt Hszi Csin-ping hatalomra kerülése 2012-ben. Míg elődje, Hu Csin-tao a békés fejlődés és a soft power hívének tűnt, Hszi mást képvisel a bel- és a külpolitikában egyaránt, és a sharp power eszközeitől sem riad vissza.

OS: A Kínai Kommunista Párt irányelve lényegében Teng Hsziao-ping hatalomra kerülése, tehát a 70-es évek vége óta egyfajta békés felemelkedésről, óvatos nyitásról szólt. Húzd be a nyakad és várd ki az időd, így szólt a tengi taktika. Ehhez képest már Hu Csin-tao is élesebb politikát vitt, de a radikális fordulat valóban Hszivel, és az általa képviselt, úgynevezett farkasharcos diplomáciával jött el.

MN: Már az elnevezés is sokat elárul.

OS: És pont azt adja, amit ígér: nagyon agresszív érdekérvényesítést, a nyers erőt, a hatalmi fölény kíméletlen érvényre juttatását. Fontos eleme ennek a megtorlás is azon országokkal szemben, amelyek Kína ellen lépnek fel – és immár nem csupán gazdasági, de politikai síkon is. Ausztrália esete a legutóbbi példa erre. Amikor a koronavírus eredetének alaposabb felkutatására szólította fel Kínát, Peking gazdasági büntetőintézkedésekkel válaszolt. A helyzet az, hogy globális szinten nem láttunk olyan nagyhatalmat az I. világháború utáni Németország óta, amely a gazdasági erejét ilyen nyíltan a politikai hatalomgyakorlás eszközeként használta volna.

MN: A gazdasági nyomásgyakorlás elterjedt politikai eszköz. Kína miben használja ezt másként, mint a többi nagyhatalom?

OS: Ha egy ország gazdasági egyezményt ír alá Kínával, az rögtön egyfajta függésként kezd el működni. A partnerség minden esetben alá-fölé rendeltséget is jelent. Az efféle kereskedelmi függőségek politikai manipulációs lehetőségként való kihasználása Hszi Csin-ping fellépé­sével vált központi elemmé a kínai külpolitikában.

MN: A kínai szállóige szerint Mao teremtette meg az egységes Kínát, Teng tette gazdaggá, és most Hszi alatt válik erőssé az ország. Eszerint Hszi uralma új korszakot jelez Kína fejlődéstörténetében?

OS: Ez vitán felül áll, Kína új szakaszba lépett. Az általános közvélekedés az, hogy az ország most már elég erős mind gazdasági-kereskedelmi, mind katonai értelemben ahhoz, hogy követelésekkel álljon elő, és elvárja, hogy ezeket a követeléseket teljesítsék is. Néhány évvel Hszi hatalomra kerülése előtt ez még nem így működött – aztán Hu Csin-tao fogalmazott meg úgynevezett alapvető érdekeket. Idetartozik például Tibet, vagy a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület, Hongkong, Makaó, Tajvan, a Dél-kínai-tenger. Bármi, amihez Kínának területi érdeke fűződik. Ezekben az ügyekben sem egyezkedés, sem kompromisszum, de még csak tárgyalás sem képzelhető el. Hiszen nincs is miről beszélni, csak a kínai akarat érvényesülhet, más nem számít. Ez a felfogás áll annak a diplomáciai lépésváltásnak a hátterében, amelyet Hszi fellépése hozott magával.

MN: Teng óta a kínai vezetőkre inkább a pragmatista hozzáállás volt jellemző és az ennek megfelelő retorika. Hszi viszont a szimbolikus politikát hozta be a Kínai Kommunista Pártba, amikor meghirdette a kínai álom illiberális változatát, vagy arról beszélt, hogy ideje Kína történetét a megfelelő módon újraírni.

OS: Ebben hasonló utat járt be, mint Orbán Viktor Magyarországon. Önöknél is erős vezető van hatalmon, akinek a retorikája nacionalista, aki autoriter rendszert épít, és ugyanúgy elkötelezett vélt jogainak kikényszerítésében. Nem véletlen, hogy a kínai és a magyar rezsim látszólag jó együttműködést tudott kiépíteni. Történelmi értelemben Kína mindig is azt kereste, amit ők két írásjellel fucsangnak hívnak, és ami gazdagságot és hatalmat jelent. Kína az utóbbi időben a gazdagságra már szert tett, de a hatalomra egészen mostanáig nem. Amikor viszont világossá vált, hogy gazdasági ereje katonai nagyhatalomként is globális tényezővé tette, a megszerzett súlyával elkezdett tudatosan és határozottan élni. Ez volt a kezdete a farkasharcos diplomáciának is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk