A magyar származású Anthony Blinken lehet a Biden-kabinet külügyi vezetője

  • narancs.hu
  • 2020. november 12.

Külpol

Aligha jó hír Orbánéknak, hogy a tapasztalt politikus családja a CEU egyik fő támogatója

A Reuters értesülései szerint nagy valószínűséggel a régóta Joe Biden közelében dolgozó veterán demokrata külügyi szakértő Antony Blinken kaphatja meg az új elnöki stáb valamelyik fontos külügyi pozícióját. Több forrás is valószínűsítette, hogy Blinken vagy a külügyminiszteri, vagy a nemzetbiztonsági tanácsadói poszt várományosa.

A szakértők komoly fordulatot várnak az új kabinettől külügyi téren is, elsősorban azt, hogy a Trump-féle „America First” irányvonal után az új külügyi vezetés helyreállítja majd a jó diplomáciai kapcsolatot az USA és szövetségesei között.

Az értesülést Blinken jelöléséről bármelyik posztra ugyanakkor hivatalosan még nem erősítették meg. Biden elnökséget átvevő stábjának szóvivője hétfőn azt nyilatkozta, hogy személyi döntések egyelőre nem születtek még. Nyilvánvaló, hogy a hasonló bejelentéseket az is erősen hátráltatja, hogy Trump elnök még nem ismerte el a választási vereségét, és így az átállási eljárás sem indulhatott meg a két elnöki stáb között.

A New Yorkban született politikus a Harvard Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd rövid ideig tartó ügyvédi tevékenység után a 80-as évek végén lépett be aktívan a politikai térbe. Előbb Michael Dukakis elnökjelölt kampányát segítette, majd Bill Clinton elnök szövegírója, később külügyi tanácsadója lett. Blinken Barack Obama elnök hivatali ideje alatt dolgozott már helyettes nemzetbiztonsági tanácsadóként 2013 és 2015 között, illetve külügyminiszter-helyettesként is, 2015 és 2017 között. Az elhíresült fényképen, ami a Fehér Ház „Situation Room” nevű műveleti helyiségében készült 2011. május elsején, az Osama bin Laden elleni különleges akció idején, Barack Obama, Joe Biden és Hillary Clinton mellett Anthony Blinken is szerepel.

false

 

Fotó: MTI/Fehér Ház/Pete Souza

Ahogy a Magyar Hang megírta, Blinken édesanyja, Judith révén félig magyar származású. Édesapja, Donald Blinken pedig 1994-1998 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. Arról is a Magyar Hang tesz említést, hogy a fontos külügyi posztokra esélyes Blinken „apja és mostohaanyja jelentősen támogatta és ma is támogatja a Nyílt Társadalomért Archívum (OSA) létrehozását a budapesti CEU-n, így az intézményt ma is Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumnak hívják”. Az Orbán-kormánynak, mely a CEU-t elüldözte Budapestről, és az egyetemet alapító Soros Györggyel szemben évek óta lejárató kampányt folytat, mindez aligha tekinthető biztató előjelnek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.