Biden Arizonát is vitte, pedig ott 24 éve nem nyert demokrata jelölt

  • narancs.hu
  • 2020. november 13.

Külpol

Több mint egy hétig számolták az államban a szavazatokat.

24 éve nem aratott domokrata párti jelölt győzelmet Arizonában, így Joe Biden győzelme gyakorlatilag történelminek minősül - írja a hvg.hu.

Bár az amerikai elnökválasztás eredménye eldőlt november 7-én, Arizonában még nem született eredmény a mai napig. A november 3-i elnökválasztáson leadott szavazatokat itt több, mint egy hétig számolták. Biden a szavazatok 49,4 százalékát szerezte meg az államban, miközben a még hivatalban lévő republikánus Donald Trumpnak 49,06 százalék sikerült. Ez a különbség nagyjából 11 ezer szavazatot jelent.

Emlékeztetnek, hogy Arizonában demokrataként utoljára Bill Clinton tudott nyerni 1996-ban.

Arizona egyébként még 11 elektori mandátumot jelent Biden számára, ez azonban már csak megerősíti Biden győzelmét, amit Donald Trump még nem ismert el.

 

CNN: Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke

A csatorna szerint a demokrata jelölt behúzta Pennsylvaniát is, így megvan a szükséges elektori szám. Megszerezte Pennsylvaniaban a 20 elektori szavazatot Joe Biden, így elérte a győzelemhez szükséges 270 elektort - közölte 96 százalékos feldolgozottságnál a CNN. A csatorna szerint a még meg nem számolt szavazatok között már nem lehet annyi Donald Trumpra leadott voks, hogy az megfordíthassa az eredményt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.