A magyarok támogatják legkevésbé az ukránokat az unión belül

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 11.

Külpol

Micsoda meglepetés.

Az európaiak túlnyomó többsége támogatja azokat az intézkedéseket, amelyekre az elmúlt évben került sor az energiabiztonság és a zöld átállás előmozdítása céljából, valamint annak érdekében, hogy meg lehessen védeni a fogyasztókat és a vállalatokat az energiaárak ingadozásától – írja a hvg.hu (EUrológus) az Eurobarométer gyorsfelmérése nyomán. 

A felmérés megerősíti, hogy az uniós polgárok széles körben egyetértenek az Ukrajna elleni orosz invázióra válaszul hozott uniós intézkedésekkel, továbbá azzal, hogy a versenyképesség növelése érdekében fel kell lendíteni a tisztatechnológiai ipart.

Az európaiak nagy többsége szerint az ukrajnai háború rávilágított arra, hogy az Európai Uniónak (EU) gondoskodnia kell energia- és gazdasági biztonságáról (85%), valamint fokoznia kell a tagállamok közötti katonai együttműködést (75%), miközben továbbra is szolidaritást kell tanúsítania Ukrajnával (71%).

Az európaiak változatlanul kiállnak amellett, hogy segíteni kell Ukrajnát és az ukránokat.

  • 86 százalékuk egyetért azzal, hogy az EU továbbra is humanitárius támogatást nyújt a háború sújtotta lakosságnak,
  • 77 százalékuk támogatja a háború elől menekülők befogadását,
  • 71 százalékuk újabb gazdasági szankciók bevezetését Oroszországgal szemben,
  • közel kétharmad, azaz 67 százalék, illetve 65 százalék gondolja úgy, hogy az EU-nak támogatnia kell Ukrajnát az európai integráció és az egységes piaci integráció felé vezető úton,
  • 65 százalékuk ért egyet Ukrajna pénzügyi és gazdasági megsegítésével, és 57 százlékuk úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kell a katonai felszerelések beszerzését, szállítását és a kiképzést Ukrajna részére.

A magyarok a legkevésbé elkötelezettek Ukrajna-támogatók közé tartoznak,

a ciprusiak, a csehek és a görögök társaságában.

Míg az európaiak 38 százaléka teljesen egyetért Ukrajna további megsegítésével, addig Magyarországon ez az arány csak 23 százalék. Továbbá míg európaiaknak több mint fele teljes mellszélességgel támogatja, hogy az orosz hatóságokat vonják felelősségre a jelenlegi ukrán helyzet miatt, addig a magyaroknak csak a 35 százaléka gondolja ugyanezt. A korábban említett országokkal együtt Magyarországon a legkisebb az emberek hajlandósága arra, hogy Ukrajna európai integrációját támogassák, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.