A moszkvai főrabbi Magyarországon át menekült el Oroszországból

  • narancs.hu
  • 2022. június 8.

Külpol

Feleségével azért kellett elhagyniuk hazájukat, mert nem voltak hajlandók támogatni az Ukrajna elleni inváziót.

A moszkvai főrabbi, Pinchász Goldschmidt azután utazott el feleségével Oroszországból, hogy egyre nagyobb lett rajta a nyomás, támogassa nyilvánosan az Ukrajna elleni háborút (vagyis az oroszok szerint különleges katonai műveletet). Azonban erre sem ő, sem felesége nem volt hajlandó.

Bár Goldschmidt nyilvánosan nem kommentálta az értesülést, menye, az Egyesült Államokban újságíróként dolgozó Avita Chizhik-Goldschmidt megerősítette a történteket, és meg is osztott néhány részletet – szúrta ki a Hvg.hu.

A főrabbi feleségével együtt két héttel az orosz invázió után repült Magyarországra,

majd Kelet-Európában több helyre is elutaztak, hogy az ukrajnai menekülteknek gyűjtsenek adományt. Innen Jeruzsálembe mentek, ahol a főrabbi édesapját akkor éppen kórházban ápolták. A házaspár továbbra is száműzetésben él.

„Családunk elmúlt hónapokban átélt fájdalmára és félelmeire nincsenek szavak. A moszkvai Korál Zsinagóga hangjai még mindig csengenek a fülünkben. Soha nem felejtem el az ottani eljegyzésünket 2014-ben, és amikor a gyerekeinket elvittük oda 2018 Sávuót ünnepén. Hálás vagyok, hogy a szüleink biztonságban vannak, de betegre aggódom magam sok másért” – írta Avita Chizhik-Goldschmidt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.