A német kancellár mesélt Orbán kivonulásáról

  • narancs.hu
  • 2023. december 15.

Külpol

Az ilyen helyzeteket Scholz szerint nem lehet mindig azzal megoldani, hogy az illető menjen ki. 

Ukrajna nagy lépést tett az Európai Unió felé, mindenkinek köszönöm, aki ezt lehetővé tette – mondta Olaf Scholz, miután az uniós állam- és kormányfők úgy döntöttek: megnyitják a csatlakozási tárgyalásokat a keleti tagjelölttel.

A német kancellár a pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján akár Orbán Viktorra is gondolhatott, mert a magyar miniszterelnök végül kivonult a döntésnél, amit a saját elmondása alapján ellenzett, de ezzel nem akadályozott meg. 

Egy EU-barát szellemben tett javaslatot a magyar kollégájának, hogy a távollétében hozhassanak döntést – mondta az esetről a német kancellár. Úgy érezte, megfelelő a pillanat egy ilyen lépéshez és nem hívná ezt trükknek: meg lehet tenni, ha egymásnak akarnak segíteni és nem értenek teljesen egyet – írja a telex.hu.

Orbán Viktor kicsit fontolgatta ezt, a német kancellár mondta neki, hogy nyugodtan szánjon erre időt, ne spontánul reagáljon, és azt mondta, elfogadja. 

Miután kiment, 26-an meghozták a döntést, de ezt „egyhangúlag hoztuk, az uniós szabályoknak megfelelően”.

Van ilyenre hasonló példa más demokratikus folyamatokban, igyekezett megindokolni a módszert. „Mi Európai Uniónak hívjuk magunkat, mi mind azok vagyunk és ennek a szellemében kell működnünk. Nem kell, hogy mindig mindenki mindenben egyet értsen."

A német kancellár azt viszont leszögezte: nem kötnek össze olyan ügyeket, mint a magyar támogatások és a bővítés, eddig sem tették és ezután sem fogják. A kifizetéseknek jogállamisági feltételei vannak, és aszerint döntenek, hogy ezek teljesültek-e.

Miért nem használták ugyanezt a módszert a többéves költségvetés emelésénél, amelyet Orbán Viktor vétózott?

Az ilyesmit Scholz szerint nem lehet mindig azzal megoldani, hogy az illető menjen ki. Arra számítanak, hogy meg tudnak egyezni, és a jó hír, hogy van egy tervezet, amire 26-an igent mondtak.

Emmanuel Macron francia elnök keményebb szavakkal minősítette magyar kollégáját az uniós költségvetés módosítását blokkoló lépés miatt: „tisztességtelennek” nevezte Orbánt, mivel a miniszterelnök a teljes módosításra nemet mondott, és ezzel nem csak Ukrajna támogatását, hanem más fontos közös európai uniós cél finanszírozását is megakadályozta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.