Az iszlám és a zsidó vallás közösnek tekintett prófétájáról elnevezett Ábrahám-egyezményeket a Fehér Ház kertjében, ünnepélyes külsőségek között írták alá Izrael, az Egyesült Államok, valamint az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein politikusai. Ennek értelmében Izrael és a két arab állam teljes körű diplomáciai kapcsolatokat létesített.
Az aláírás után nem sokkal elindultak az Egyesült Arab Emírségek (UAE) és Izrael közötti légi járatok; idén január közepéig 66 ezer izraeli turista látogatott Dubajba. A helyiek ámulatára még ortodox zsidó esküvőt is tartottak itt, ami a járványügyi megszorítások miatt Izraelben nem volt lehetséges. (Ellenkező irányba a dubaji turisták száma elenyésző lehetett.) Az izraeli sajtó el is marasztalta a harsány turistákat – pedig a mohóság érthető, hiszen az izraeliek csupa arab országtól körülvéve élnek, de eddig egyikben sem látták őket szívesen. Kevésbé feltűnően, de ugyanilyen elszántan igyekeznek kihasználni a lehetőséget az üzletemberek, akik az Emírségeket hídfőállásnak tekintik a többi Öböl menti ország irányába.
Mindennek politikai jelentősége a hajdani egyiptomi–izraeli békekötéssel (1979) vetekszik. Akkor sikerült kiütni az első téglát az Izrael-ellenes arab egységfront falából – s ezzel az Izraelt fenyegető katonai nyomás jelentősen csökkent. Ám ez mindig „hideg béke” maradt: a katonai fenyegetés megszűnt, de a nagykövetcserén kívül egyéb kapcsolatok nem létesültek. A vezetésnek tudomásul kellett vennie, hogy az egyiptomi társadalomnak ez is sok, a békekötő Szadat elnök rövidesen merénylet áldozata lett. Az emberek semmi kapcsolatot nem akartak a zsidókkal. 2000-ben az egyiptomi slágerlista élén a Gyűlölöm Izraelt című dal végzett. Hasonló sorsra jutott az 1994-ben megkötött békeszerződés Jordániával: a háborús veszély megszűntén túl további közeledés nem történt, a határok zárva maradtak. (Nem reklámozott biztonsági együttműködés az iszlamisták ellen – ilyesmi előfordult.)
A fentiekhez képest az Ábrahám-egyezmények abban hoztak áttörést, hogy nemcsak diplomaták és terrorelhárítók, hanem az egyszerű emberek is találkozhatnak egymással. Egy izraelinek a nem túl távoli Kairó vagy Amman ma is olyan messze van, mint az átlag magyarnak Párizs vagy London a 60-as években. A különbség csupán annyi, hogy most nem a kiengedés, hanem a beengedés jelent problémát. Az Ábrahám-egyezmények ennek a hatalmas mentális távolságnak a fokozatos leküzdésével kecsegtetnek. „Peace, security, prosperity” – olvasható a dokumentum bevezetőjében. A harmadikról az arab–izraeli kapcsolatokban mindeddig szó sem lehetett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
