Interjú

„A proletariátus Robin Hoodja”

Anton Pelinka politológus az osztrák szélsőjobbról

  • B. Simon Krisztián
  • 2015.11.15 11:10

Külpol

A várakozásokkal ellentétben mégsem a szélsőjobboldal lett a bécsi választások nyertese. A neves populizmus-szakértőt az osztrák szélsőjobb stratégiájáról és kormányzási lehetőségeiről kérdeztük.

Magyar Narancs: Sokáig úgy nézett ki, hogy Heinz-Christian Strache szélsőjobboldali Szabadságpártja (FPÖ) tarolni fog a helyhatósági választásokon. Végül Michael Häupl, a több mint húsz éve regnáló szociáldemokrata (SPÖ) polgármester 39 százalékot kapott, az FPÖ pedig csak 32-t.

Anton Pelinka: Nem mondanám, hogy a szociáldemokraták kifejezetten jól teljesítettek volna, de nem voltak annyira rosszak. A néppárt (ÖVP) viszont csúfos vereséget szenvedett (a szavazatok alig
9 százalékával; a zöldek több mint 11 százalékot kaptak, így lapzártánk idején úgy néz ki, hogy a szocdem-zöld koalíció vezeti majd Bécset – a szerk.)
. Hogy miért nem lett akkora FPÖ-győzelem a vége, mint várták, az a kampány dramaturgiájának köszönhető: Strache azt ígérte, kiszorítja a hatalomból Häuplt, míg a polgármester azzal kampányolt, hogy mindenképpen meg kell védeni a várost a szélsőjobbtól. A választók ezt párbajként értelmezték. A többi párt is azért nem tudott labdába rúgni, mert a legtöbb választó úgy gondolta, hogy csak ­Häupl és Strache között lehet ­választani. A szociáldemokraták azért tudtak felülkerekedni, mert Bécsben – és talán egész Ausztriában – a többség ellene van annak, hogy az FPÖ hatalomra kerüljön.

MN: Eddig Európa-szerte azt láthattuk, hogy az elégedetlenek, a protestválasztók a szélsőjobb mö­gé állnak. Most akkor kialakult egy olyan választói csoport is, amely
a szélsőjobb ellenében fejezi ki a nemtetszését?

AP: Lehet így is fogalmazni, de ezek nem klasszikus protestszavazók: az elégedetlenségük miatt szavazók általában a kormánnyal elégedetlenek. Bécsben viszont arról volt szó, hogy a többség nem tartja kormányképes erőnek az FPÖ-t, mert túlságosan populista, szélsőséges és Európa-ellenes. A tiltakozás itt tehát egy ellenzéki párt ellenében nyilvánult meg.

MN: Strache túltolta volna a kampányát? Ha visszafogja magát, akkor nagyobb sikert ér el?

AP: A kampány alatt nagyon is visszafogott volt. Olyan témákról beszélt, mint a túlságosan magas lakbérek, de közben nem kifejezetten uszított. Strache példaképe szerintem Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front jelenlegi vezetője, és nem Jean-Marie Le Pen, a jóval extrémebb pártalapító. Strache egy olyan pártban gondolkodik, amely jobboldali populista, néha talán megfogalmaz extremista nézeteket is, de csak annyira, hogy ne veszítse el a szalonképességét. Egyik kedvenc témája például az osztrák identitás, amit meg kell védeni a menedékkérőktől – ebben a témában nagy beleéléssel játszotta el Orbán Viktort.

MN: Miért nem lehet a menekült-témával választást nyerni Ausztriában?

AP: Még nem lehet. Ennek részben az az oka, hogy vannak az országban olyan morális vezetők vagy véleményformálók, mint például a katolikus egyház, amelyek azt mondják, karitatív módon kell bánni a menekültekkel, nem szabad őket kitoloncolni az országból. S van egyfajta európai eszmei­ség is: sokan úgy gondolják, hogy Ausztria nem lehet partner abban, hogy kerítéseket húznak fel, vagy hogy az uniós tagállamok között visszaállítják a határellenőrzést. Ezt a pártok nagy része is így látja, az osztrák szociáldemokraták például jelenleg Angela Merkel német kancellár egyik legfőbb osztrák szövetségesének tekinthetők.

MN: Miért van ez?

AP: A németek, és részben az osztrákok is, szeretnék bizonyítani a világnak, hogy ők egyáltalán nem annyira gonoszak, mint azt sokan gondolják róluk. Az osztrákokról az a mondás járja, elhitették a Nyugattal, hogy Beethoven osztrák volt, Hitler pedig német. Ezt az ismert viccet az osztrákok már unják, és azt akarják bizonyítani, hogy nem igaz. A szocdemek, a néppárt és a zöldek is inkább azt hoznák ma már a világ tudomására, hogy ők igenis szembenéztek az osztrák múlttal.

MN: Az FPÖ-s Strache aktívan kampányol a szerb közösségben is. Miért?

AP: Az iszlámellenesség köti össze az osztrák szélsőjobbot az itteni szerb közösséggel. Strache egyik fontos kampányüzenete, hogy a Nyugatot meg kell védeni az iszlámtól, és ez ellen a szerb nacionalistáknak sincs kifogásuk. Főleg a boszniai szerbek osztják ezt a nézetet. Pár ezer vagy akár tíz­ezer szerb szavazat bejöhet ezzel Bécsben. Bónuszként a szerbekhez fűződő barátsága miatt hangoztathatja azt is, hogy ő bizony nem idegengyűlölő.

MN: Nem ijeszt el más választókat azzal, ha a szerbekkel jó kapcsolatot ápol?

AP: Elméletileg megtörténhetne ez is, de kinek a szavazatát veszítené el? Maximum a horvátokét. A szerbeket nem tekintik Ausztriában ellenségnek, nincsenek a többségi társadalomban erős ellenérzések velük szemben. Hozzá kell tennem, hogy Strache Izraelbe is elutazott, meglátogatta a Jad Vase­met, és találkozott egy politikussal Benjamin Netanjahu Likud párt­jából is. Szóval az iszlámellenes koalí­cióban a szerbek mellett az izraeli jobboldallal is együtt tart.

MN: Ez Marine Le Pen és a holland Szabadságpártot vezető Geert Wilders hatása?

AP: Ez a két politikus mindenképpen fontos példakép Strache számára, hiszen annak ellenére, hogy szélsőjobboldali populisták, elkötelezettek a felvilágosodás, a liberális demokrácia és az emberi jogok mellett. Így érvelnek: a muszlim bevándorlók pontosan ezeket az értékeket sodorják veszélybe, ezért kell őket távol tartani. Azzal, hogy közeli kapcsolatot ápol ezekkel a politikusokkal, Strache egyben pártja régi, nemzetiszocialista gyökereitől is el tud valamelyest távolodni.

MN: Le Pen, Wilders és Strache az Európai Parlamentben saját frakciót hoztak létre Szabadság és Nemzetek Európája néven. Ettől mit lehet várni?

AP: Túl sokat nem, hiszen ez egy nagyon kicsi csoport, összesen 37 taggal, amit csak azért hoztak létre, mert a parlamentben jár plusztámogatás a frakcióknak és pártcsaládoknak (esetükben ez nagyjából évi 4,5 millió euró – a szerk.). Ér­demes azt is megjegyezni, hogy a koalícióban szinte csak nyugat- és észak-európai pártok vannak, a Jobbik sincs például benne. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy akik benne vannak a frakcióban, azok jobboldali populisták, akik pedig kimaradtak, azok extremisták. Ezek a pártok mind tudják, hogy fontos a szalonképesség, ha kormányozni akarnak. Strache is azon dolgozik, hogy ne csak az ­Európai Parlamentben legyenek barátai, hanem Ausztriában is megtalálja a megfelelő koalíciós partnert. Hiszen hiába lesz az ő pártja a legerősebb, az abszolút többség nem túl valószínű.

MN: Ki lehetne az a koalíciós partner?

AP: A történelmi tapasztalat miatt adja magát, hogy a Néppártot mondjam, hiszen 1999-ben Wolfgang Schüssel kancellár koalícióra lépett az akkor Jörg Haider (2008-ban, autóbalesetben meghalt osztrák szélsőjobboldali politikus – a szerk.) vezette Szabadságpárttal. Viszont azt is látni lehet, hogy Strache szívesebben állna össze a szocdemekkel, hiszen a szlovák példa (amikor Robert Fico miniszterelnök két szélsőjobboldali pártot is bevett a koalíciójába – a szerk.) azt mutatja, hogy egy baloldali párt könnyebben legitimálja a szélsőjobbot, mint egy konzervatív. A mostani bécsi választás után viszont úgy néz ki, hogy ilyen összeborulás a közeljövőben nem lesz. Werner Faymann, a szociáldemokrata kancellár is azt mondta, soha nem állna össze a Szabadságpárttal.

MN: Az 1999-ben kötött koalíció mennyire jött be a Szabadságpártnak és a Néppártnak?

AP: Egyrészt volt az a probléma, hogy az EU emiatt szankcionálta Ausztriát, és egy évig nem voltak bilaterális kapcsolatok a legmagasabb szinten. Innen eredeztethető amúgy Orbán Viktor és Wolfgang Schüssel szoros barátsága is, hiszen Orbán mint akkori magyar miniszterelnök kiállt az osztrák kormánykoalíció mellett. Ha viszont a közvéleményt nézzük, akkor az az érdekes, hogy csak az FPÖ gyengült, az ÖVP nem. A Szabadságpárt választóinak 40 százalékát elveszítette két éven belül, hiszen a protestszavazók azt hitték 1999-ben, hogy majd most hirtelen minden jobb lesz. De nem lett, hiszen az adókat nem csökkentették és a munkanélküliségi ráta is változatlan maradt.

MN: Szóval akkor Strache jobban járt, hogy most nem választották meg?

AP: Strache a kancellári székre gyúr, esze ágában sincs polgármesterként tengetni a napjait. Most megvan az esélye arra, hogy a következő választásig növelje a támogatottságát.

MN: Vannak olyan találgatások, melyek szerint akár már idén novemberben előre hozott parlamenti választásokat tarthatnak Auszt­riában.

AP: Ezt szinte kizártnak tartom, mivel mindkét kormánypárt rosszul áll a közvélemény-kutatásokban, Strache pedig egymaga nem tudja kikényszeríteni.

MN: Haider örökségéből mi maradt mára az FPÖ-ben?

AP: Sok minden. Bár Strache átvette Haider helyét a pártban, és számos dologban szembement elődjével, azért hasonló a múltja, mindketten a nagynémet nacionalista körökből érkeztek. Alapítása idején ez a nemzetiszocializmushoz is igen közel álló ideológia volt az uralkodó a pártban, csak ma már nem működik, senki nem fogékony már az Anschluss-nosztalgiára, ezért lőtte be magának Strache az osztrák patriotizmust.

MN: Haider karizmatikusabb volt, mint Strache.

AP: Más volt. Haider egy kaméleon volt. Vagy ha picit pozitívabb jelzőt akarok használni: egy komikus. Aki szeretett és tudott is beszélni. Strachéról ezt nem lehet elmondani, mégis akkora sikert ért el Bécsben, amekkoráról Haider legfeljebb csak álmodott. Strache a kevésbé képzetteket szólítja meg, a modernizáció veszteseit. Ezért olyan jók az eredményei a munkásnegyedekben. Haider ezzel szemben inkább a középosztályhoz beszélt. Strache se jön rossz házból, csak épp nála ez nem jön át, így lett ő a proletariátus Robin Hoodja, aki megmenti a munkásokat az ­állásukra pályázó menekültektől.
A képzett középosztállyal viszont nem bír szót érteni, hiszen nem annyira szofisztikált és szórakoztató, mint Haider volt. Egyszerűbb, egyértelműbb szavakat használ, amelyek a munkáskörökben jobban rezonálnak. Strache alatt a Szabadságpárt lett Ausztria első számú munkáspártja, ugyanúgy, ahogy Marine Le Pen alatt a Nemzeti Front Franciaországé. Ez persze komoly probléma a Faymann-féle szocdemeknek.

Névjegy

Anton Pelinka jelenleg a Közép-európai Egyetem nacionalizmusprogramjának a professzora Budapesten. Korábban az Innsbrucki Egyetem dékánja és a bécsi Konfliktuskutatási Intézet igazgatója volt, de tanított többek között a Dzsaváharlál Nehru Egyetemen Újdelhiben, a Brüsszeli Szabadegyetemen, illetve az Egyesült Államok több egyetemén is. Műveiben a demokrácia elméletével, a populizmussal, összehasonlító politikatudománnyal és az osztrák politikai berendezkedéssel foglalkozik.

 

Neked ajánljuk