A republikánus szenátorok februárig nem akarják megindítani a Trump elleni impeachmentet

  • narancs.hu
  • 2021. január 22.

Külpol

A demokraták szerint már hétfőn a szenátus elé kerülhet az ügy.

Az amerikai republikánus szenátorok február közepéig nem akarják megindítani a Donald Trump előző elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) kapcsolatos meghallgatásokat – közölte Mitch McConnell, a szenátus (felsőház) republikánus párti kisebbségének vezetője. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti többségének vezetője ezzel szemben arról tájékoztatott, hogy már hétfőn a szenátus elé kerülhet az ügy.

Schumer elmondta: Nancy Pelosi házelnök tájékoztatta őt arról, hogy már hétfőn továbbítanák Trump ügyét a felsőháznak. A szenátusi vezető körültekintő, tisztességes eljárást ígért.

McConnell azt szerette volna, ha a szenátorok csak január 28-án kapják meg az ügyet. Így a pártoknak február 13-ig lett volna idejük felkészülni az eljárásra.

A demokraták  egész életére szólóan el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztség viselésétől. Őt tartják ugyanis felelősnek azért, mert hívei január 6-án megostromolták törvényhozás épületét, a Capitoliumot. Az ostrom során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.

Mint ismert, a képviselőház (alsóház) alkotmányos felelősségre vonási eljárást kezdeményezett Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy felkelésre buzdított a kongresszus ellen, miután a Capitolium elleni ostrom előtt egy tüntetésen gyújtó hatású beszédet mondott. A Trump elleni impeachment ügye a képviselőház után a szenátushoz kerül.

A dpa német hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi: a szenátusnak előbb jóvá kell hagynia tagjait és egyéb kulcsfontosságú kinevezéseket, mert ha elsősorban az impeachmenttel foglalkozna, az lassítaná az új elnök, Joe Biden kormányzata munkába állását és programjának megindítását.

Az amerikai képviselőház röviddel Trump elnökségének vége előtt, január 13-án szavazta meg az impeachment megindítását. Az előterjesztést 232 szavazattal fogadták el 192 ellenében. Tíz republikánus párti képviselő is támogatta 222 demokrata párti mellett az alkotmányos vádeljárás megindítását.

Donald Trump ellen tavaly egyszer már megindították a felelősségre vonási eljárást, azonban akkor felmentették a republikánus többségű szenátusban. Eddig nem volt példa arra, hogy egy amerikai elnök ellen kétszer is impeachmentet indítsanak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.