A Szkripal-ügy másik gyanúsítottjának is a legmagasabb kitüntetést adta Putyin
DpAk3VNXoAAia4A.jpg

A Szkripal-ügy másik gyanúsítottjának is a legmagasabb kitüntetést adta Putyin

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. október 9.

Külpol

Kiderült: magasan képezett, kitüntetett hírszerzők mérgezhették meg Szkripalt.

A Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport a Novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett márciusi merényletkísérlet mindkét gyanúsítottját azonosította. Két hete közölte, hogy vizsgálatai szerint a Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel utazó orosz állampolgár valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredese, akinek 2014-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Orosz Föderáció Hőse címet adományozták.
Hétfő este az Alekszandr Petrov névre kiállított útlevelet használó másik gyanúsítottról írta meg, hogy Alekszandr Jevgenyjevics Miskin, a GU katonaorvosa. A Bellingcat által kedden közölt újabb részletek szerint Miskin is az Orosz Föderáció Hőse kitüntetés birtokosa.
A csoport szerint Miskin Szentpéterváron végezte el 2004-ben vagy 2005-ben az orosz fegyveres erők orvosi akadémiáját, azon a szakon, amelyen az orosz haditengerészet számára képeznek katonaorvosokat.
Az oknyomozó csoport azt is kiderítette, hogy Vlagyimir Putyin 2014 végén adományozta Miskinnek az Orosz Föderáció Hőse kitüntetést, a Bellingcat forrásai szerint vagy a Krímben végzett tevékenységéért, vagy olyan tevékenységért, amely valamilyen módon kötődött a 2014 elején Oroszországba menekített, Ukrajnában hazaárulással vádolt előző ukrán elnökhöz, Viktor Janukovicshoz.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.