Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés 1790. június 19-én (kiegészítve az 1789. augusztus 4-én hozott rendelkezéseket) a honpolgárok egyenlőségének nevében pár óra alatt egy rendelettel a feudalizmus összes rangját, rendjét, rendjelét eltörölte. A küldöttek forradalmi lelkesedésükben úgy gondolták, hogy a honpolgárt semmi sem különböztetheti meg társától, és minden külső jelet, amely a rendi társadalomra emlékeztet, el kell vetni. Bár a forradalom alatt többen is érezték szükségét az egyének érdemalapú megkülönböztetésének, ezen a téren egyetlen konkrét kezdeményezés sem történt az 1802. május 19-i (vagyis, forradalmi időszámítás szerint, a X. évi Virágzás havának 29-i) törvényig.
Az Első Konzul az Államtanácsban elmondott beszédében nem is annyira az emberi hiúsággal indokolta az általa javasolt Becsületrend és ezzel egyfajta meritokrácia, ha ugyan nem „állami elit” létrehozásának szükségességét, a terv sokkal inkább az volt, hogy a hatalom szolgálatába állítsa az egyéni ambíciókat. Mintha Bonaparte republikánus formában akarta volna egyesíteni a forradalmi eszméket a régi rend emlékével, mégpedig azzal a céllal, hogy immár ne az eleve kiválasztottaké legyen az érdem, hanem azoké, akiket kiválasztanak. Ő elsősorban a hatalomgyakorlás nélkülözhetetlen technikáját látta a kitüntetések osztogatásában. Ahogy a királyságot visszaállító XVIII. Lajos is; az 1816. július 10-i királyi rendeletet Bonaparte is aláírhatta volna: „Kizárólag a mi előjogunk felbecsülni az államnak tett szolgálatokat, és megjutalmazni azokat, akiket erre érdemesnek tartunk.”
Furcsa módon a III. Köztársaság sem látja másképpen a dolgot: „Az érdemek elismerésének joga – az idézet egy 1883-ban közzétett belügyminiszteri rendeletből való – az állam alapvető attribútuma.” Nem csoda, hogy a Becsületrenddel és egyéb kitüntetésekkel kapcsolatos törvény már a III. Köztársaság első évtizedében, 1873. július 25-én megszületett. A fiatal köztársaság is felismerte, milyen nagy a jelentősége a „civil rendfokozatok” osztogatásának, amellyel a citoyen új típusát, a „szuperhonpolgárt” állíthatja példaképül a nemzet elé. Mintha a köztársaság, párhuzamosan a francia társadalom szekularizálódásával, „laikus szentekkel” próbálta volna helyettesíteni az egyház szentjeit. Bár a III. Köztársaság fennállása alatt vagy negyven keresztet, érdemrendet, kitüntetést alapítottak erre a célra, a Becsületrend rangját, presztízsét, hírnevét egyik sem tudta elhomályosítani.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
