A volt lengyel külügyminiszter Orbánnak: „Viktor, amit létrehoztál Magyarországon, nem az, amiért harcoltunk”

  • narancs.hu
  • 2018. december 12.

Külpol

Radosław Sikorski szerint Soros György gyalázása volt az utolsó csepp a pohárban.

Interjút adott a nemrég indult Válasznak Radosław Sikorski volt lengyel külügyminiszter, aki beszélt Orbán Viktorhoz fűzödő viszonyáról is.

A Polgári Platform (PO) politikusa azt mondta, hogy Orbánt a keresztnevén szólítja, azzal viszont egyáltalán nincs megelégedve, amit Magyarországon lát: „Számomra Soros György gyalázása volt az utolsó csepp a pohárban. Ezek a módszerek a 20. századra emlékeztetnek, és ezt nem kéne megismételni. A cinizmusa pedig túlmegy azon a határon, ami egy Magyarországhoz hasonló civilizált helyen megszokott. A 2015-ös menekültválság idején magyarul kirakott, a magyar kultúra tiszteletben tartására szólító plakátjaival például pártpolitikai célokra használt egy érzelmekre ható témát. Ez nem az én stílusom.”

false

 

Fotó: MTI/Burger Zsolt

A lengyel politikus azt is elmondta, mit mondana Orbánnak, ha most találkozna vele: „Nézd, az a fajta haveri kapitalizmus, amit létrehoztál Magyarországon – ahol emberek az állammal fenntartott jó kapcsolat miatt gazdagodnak –, az nem az, amiért a 80-as évek végén és a 90-es évek elején harcoltunk, együtt a szükségben.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.