A volt ukrán elnök magyar állampapírokon is keresett

  • narancs.hu
  • 2023. december 21.

Külpol

Petro Porosenko azt állítja, a bevételeiből az ukrán hadsereget támogatja.

Petro Porosenko egykori ukrán elnök nem sokkal Orbán Viktorral való meghiúsuló találkozója előtt 37 millió hrivnyát, azaz úgy 330 millió forintot kapott a magyar pénzügyminisztériumon keresztül írja az Ukrainszka Pravda híre alapján a Telex. Ez Porosenko vagyonnyilatkozatából derült ki, ez alapján három részletben, októberben és novemberben fizették ki, 13 millió forintnyi része pedig kamatként van feltüntetve, a harmadik részt pedig kötvény kifizetése címszóval jelölték. 

Az országot 2014 és 2019 közt irányított Porosenko pártja, az Európai Szolidaritás Párt közölte, a bejövő összeg államkötvényekből származott, a politikus ugyanis külföldi értékpapírokba és kötvényekbe fektet, az ebből befolyó összeggel pedig állításuk szerint az ukrán hadsereget segíti.

Porosenko decemberben találkozott volna a magyar miniszterelnökkel Lengyelországban. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azonban megtagadta a politikustól a határátlépést arra hivatkozva, hogy Orbánnak való találkozása a magyar miniszterelnök oroszbarát álláspontját figyelembe kockázatot jelent.

A tervezett találkozó tényét a magyar fél is elismerte, szavaikból pedig arra lehetett következtetni, hogy Porosenko kezdeményezte.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.