A Vosztocsnij űrállomáson találkozott Putyin és Kim Dzsong Un

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 13.

Külpol

Közben Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidéke irányába.

A távol-keleti Vosztocsnij űrállomáson találkozott szerda reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Újságírók kérdésére, hogy a két ország közötti fegyverüzlet napirenden van-e, a Kreml szóvivője azt mondta, Phenjan és Moszkva „érzékeny területeken” működik együtt, amelyeket nem kívánnak nyilvánosságra hozni – írta a BBC tudósítására hivatkozva a hvg.hu.

Észak-Korea korábban két alkalommal is sikertelenül kísérelt meg kémműholdakat pályára állítani, ezért feltételezhető, hogy Oroszországtól kér segítséget az űrprogramjához. A RIA orosz hírügynökség beszámolója szerint arra a kérdésre, hogy Oroszország segíteni fog-e Észak-Koreának műholdak építésében, Putyin azt mondta:

„Ezért jöttünk a Vosztocsnij Kozmodromba.”

A két szankciókkal sújtott rezsim várhatóan olyan megállapodást is köt, amely fegyverekért cserébe humanitárius támogatás, például élelmiszerszállítmányokat biztosításáról szól. Észak-Korea alapvetően lőszert biztosíthat Oroszország számára, amelynek nagy szüksége lenne rá az Ukrajna elleni háborújában, Észak-Koreának pedig – hagyományos lőszerekből a világ egyik leginkább felszerelt országának – bőven van tartaléka. Phenjan fegyverei ráadásul nagyrészt szovjet fegyverrendszereken alapulnak, így az észak-koreai lőszerek kompatibilisek az orosz arzenállal.

Mindeközben a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közlése szerint Észak-Korea szerdán két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidéke irányába. 

Ez az első alkalom, hogy Észak-Korea rakétát lőtt ki, mialatt Kim Dzsong Un külföldön tartózkodott.

A dél-koreai vezérkar közleménye szerint a két rakétát, amelyek mintegy 650 kilométert tettek meg, tíz perces különbséggel lőtték fel egymás után Phenjan nemzetközi repülőteréről. A rakéták valószínűleg az óceánba csapódtak.

(Címlapképünk forrása: Sputnik/Vladimir Smirnov/Pool via REUTERS)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.