Adózz a macskád után is! – Furcsa adónemek a nagyvilágból

Külpol

Amíg a világ a magyar internetadón ámuldozik, és sokan előszeretettel nosztalgiáznak régi korok abszurd adóin, mi megnéztük, milyen furcsa adók vannak jelenleg érvényben különböző országokban.

Németország

false

Szoláriumadó: A németországi Essenben az önkormányzati adósságot néhány éve úgy próbálták csökkenteni, hogy úgynevezett szoláriumadót vezettek be. Ennek értelmében minden szoláriumtulajdonosnak gépenként havi húsz eurót kell fizetnie.

Ágyadó: Kölnben ágyadót vetettek ki minden panzióra és szállodára, ami maximum a szobaár öt százalékát jelenti. Ebből az adóból a kultúrát támogatják, hivatalos neve Kulturförderabgabe, vagyis a kultúra támogatását célzó adó.

Szexadó: Solingenben megdrágult az örömszerzés, ugyanis a legális bordélyházakat és swingerklubokat évi háromezer eurós különadó sújtja annak érdekében, hogy csökkenjen az önkormányzat adóssága.

Kína

false

Extra ingatlanadó: Tavaly március óta Sanghajban mindenki köteles a második lakása megvásárlása után húszszázalékos illetéket fizetni. Ez a rendelkezés igencsak megbolygatta a város lakosainak magánéletét, ugyanis annak érdekében, hogy ne kelljen kifizetni a pluszadót, a házastársak elválnak, és a lakással még nem rendelkező férj vagy feleség veszi meg az új ingatlant. Az üzlet után újra összeházasodnak. Ennek eredményeképpen Sanghajban 17 ezerrel nőtt az előző évhez képest a válások száma.

Amerika

false

Szórakoztatási adó: Kansasban pénzügyi szempontból nem mindegy, hogy a hőlégballonok a földhöz vannak kikötve, vagy utasokat szállítva haladnak valamerre a levegőben, ugyanis a szórakoztatási adót csak a kikötött, nyugalmi helyzetben lévő hőlégballonok után kell kicsengetni.

Adó az elektromos kocsik után: Washington államban és Észak-Karolinában az elektromos autó tulajdonosai – nem használván benzint – kiesnek a benzinadóból származó bevétel gyarapításából, ezért ezek az államok évi száz dollár különadóval sújtják az ózonbarát autók tulajdonosait.

Kisállatadó: Észak-Karolinában 2009 óta kétszer is meg kell gondolni, hogy tartson-e az ember macskát vagy kutyát, ugyanis a helyieknek be kell jelenteniük személyes vagyontárgyként a négy hónapnál idősebb cicust és kutyust, ami után fizethetik a kisállatadót.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.