A kopott Toyota vad tempóban száll alá a 3400 méter magasan fekvő Szalang-hágóról. Musza, a sofőr a beláthatatlan kanyarokban rutinjelleggel előzi a hegyoldalon lassan ereszkedő kamionokat, hogy egyszer csak hirtelen fékezéssel az út szélére húzódjon. "Mr. Peter, klinik!" szól hátra.
Civil célok
Afganisztáni első célom az elhíresült rendelő, amelyet a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) épített két éve, és amelyet a Magyar Narancs előző riportere tavaly lelakatolva, üresen talált (lásd cikkünket: "Hogy lássák az emberek", Magyar Narancs, 2008. szeptember 18.). A helyzet ma biztatóbb, a rózsaszín épületből kék burkába öltözött asszony rebben ki, két kisgyermekét vonszolva maga után. Az agg gondnok után hamarosan megjelenik egy harminc év körüli orvos is, aki körbevezet minket a szerényen berendezett rendelőben. A helyiek már ismerik és használják a "klinikát", távozásunkkor egy újabb, burkába öltözött asszony érkezik, afgán kisgyermekkel.
Az észak-afganisztáni Baghlán tartománynak ezen a részén, egészen a 80 km-re lévő tartományi központig minden normálisnak tűnik. Pul-i Khumriban nyüzsög az élet, bár a városon áthúzódó főút környéke úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. Világbanki pénzből az utat szélesítik, és mindent, ami útban van, lakóházakat, üzleteket, sőt a bérelt házban működő tartományi börtönt is lebontják. A várostól északra és keletre viszont a biztonsági helyzet tavasz óta romlik: erőre kaptak a kormányellenes felkelők. Öngyilkos merénylő támadta meg a PRT egyik járműoszlopát, augusztus 20-án, a választások napján tálibok lerohanták Baghlán Dzsadid járás központját, és megölték a helyi rendőrparancsnokot és számos munkatársát. Pul-i Khumritól keletre egyetlen támadás során végeztek az ottani járási kormányzóval, a járási főügyésszel és a titkosszolgálat helyi vezetőjével, míg az afgán hadsereg helyi zászlóalja több mini csatát is vívott az ellenállókkal.
Az elsősorban újjáépítési feladatokra, és nem támadó (a szakzsargonban: "kinetikus") műveletekre felkészített Tartományi Újjáépítési Csoport e területekre már csak akkor teszi be a lábát, ha nagyon muszáj. A PRT számára kiadott (nyilvános) utasításban az ellenséget támadó katonai műveletekről nem esik szó, hisz ezek komoly áldozatokkal járhatnak, s erre sem a magyar politika, sem a közvélemény nincs felkészülve. Jobb híján a PRT katonai oldala is a civil fejlesztési területeken aktív. E fejlesztéseket amúgy a magyar kormány által jóváhagyott keretből fedezik, amely keret idén 500 millió forintról 459-re olvadt. A csökkentés érthetetlen és felelőtlen lépés, hiszen a romló biztonsági helyzet épp a fejlesztési pénzek növelését indokolná.
A magyar táborban szirénaszó harsan: egy pillanatig nem tudom, hogy a táborban jelent riasztást, vagy a katonai bázis mögötti cementgyárban. Aztán tompa robbanások morajlanak fel: a közeli hegyoldalban robbantottak, ahonnan a gyárat látják el nyersanyaggal.
A vidék azon kevés hely közé tartozik, ahol van működő ipar és mezőgazdaság. A magyar fejlesztési keret felhasználásában részt vevő nem katonai szereplők elsősorban ezen a téren meg az oktatásban és az egészségügyben aktívak. A pénzelvonás épp e civil szervezeteket érintette leginkább, jóllehet a tartomány ama területein is tudnak tevékenykedni, amelyek a kormányellenes erők kezén vannak, sőt külső forrásokat is be tudnak vonni. A Baghlánban dolgozó magyarok véleménye egyöntetű. A misszió otthoni koordinációja elégtelen: a katonai-civil párbeszéd épp úgy, mint a kormányzati szereplők együttműködése. Afganisztáni szerepvállalásunknak itthon nincs igazi gazdája, aki meghatározná a jelenlétünk értelmét, céljait, eszközeit. A misszió irányítására létrehozott kormánybizottság ritkán ülésezik, vezető politikusok alig jönnek Baghlánba (a csapatokat hathavonta látogató honvédelmi miniszteren kívül), a fejlesztési stratégiát a felhasználásban érdekelt szereplők sokkal erősebben befolyásolják, mint a helyi érdekek; és hiányzik az eredmények ellenőrzése és értékelése is.
Fegyverrel a kézben
"Jószág az úton, jószág az úton" - szól bele a Hadműveleti Tanácsadó és Mentor Csoport (OMLT) gépjárműoszlopának járműparancsnoka a mikrofonba. Kinézek az egység egyik páncélozott Humwee-jának vagy öt centi vastag ablakán: valóban néhány szarvasmarha baktat át Pul-i Khumri főutcáján. Pedig azt hittem, valami gyanús alakra lettek figyelmesek, és ennek volt a kódja a "jószág" - jegyzem meg az előttem ülő katonának. De nem: a honvédség terepjáróiban titkosítással kommunikáló eszközök vannak, amelyek feleslegessé teszik a madárnyelvet. Ami nem is csoda. Hiszen az OMLT nem valami taxivállalat, amely kóbor riporterek szállítására szakosodott, hanem Magyarország másik, a PRT-nál jóval veszélyesebb katonai művelete.
Az afgán hadsereg (ANA) képességeinek növelése érdekében már évek óta nemzetközi egységek működnek egyes afgán zászlóaljak, dandárok mellett. Az ANA úgy növekszik, ahogy romlik a biztonsági helyzet. A pár évvel ezelőtti nyolcvanezres létszámot az idén 134 000-re emelték, de sokan már kétszázezres állományt vizionálnak. Az OMLT-ket a hadsereg gyorsabb fejlesztése érdekében hozták létre; ezek az egységek együtt élnek és együtt harcolnak afgán partnereikkel.
Magyarország 2009 eleje óta az Ohiói Nemzeti Gárda katonáival közösen működtet egy 50 fős mentoráló csoportot. A tábor a PRT-tól félórányi autóútra, egy Kilagaj nevű helyen fekszik, távol minden településtől. Az amerikai pénzből épült új támaszpont helyén annak idején a szovjet csapatok legnagyobb logisztikai bázisa volt. Példás rend és tisztaság mindenütt - a magyar és az amerikai katonák a tábor két sarkában közösen laknak. Az önkiszolgáló étkezdében bolognai spagetti a menü, a hiányzó parmezánért muffinhegyek kárpótolnak. A PRT bázisához képest a körülmények spártaiak, az egység magyar parancsnokának a lakószobája egyben a parancsnoki központ is. Az udvaron egymás mellett sorakoznak a magyarok homokszínű Humwee terepjárói és az amerikaiak emeletnyi magas, az iraki hadszíntérre kifejlesztett robusztus, pokolgépbiztos járművei.
Az afgán zászlóalj együtt érkezett az OMLT-vel, és hamarosan a harcok sűrűjében találta magát. Az elnökválasztás közeledtével a tartomány északi részén élő pastun lakosság körében megerősödtek a különböző kormányellenes csoportok: a tálibok, egy korábbi mudzsahid párt, a Hizb-i Iszlámi újjászerveződő katonái, a Pakisztánból érkező öngyilkos merénylők; sőt, egyes sajtóhírek szerint néhány száz üzbég iszlamista is elfészkelt a környéken. Mivel a rendőrség mind létszámában, mind felszerelésében gyenge az ellenállókkal szembeni harchoz, a PRT-nak pedig nem feladata a támadó hadműveletek végrehajtása, az afgán hadseregre és az OMLT-re marad a munka dandárja.
Az augusztus 20-i választás előtt felforrósodott a helyzet. Hol felkelők vetettek lest a járőröző katonáknak, máskor a hadsereg kezdett tisztogató hadműveletekbe. A II. világháború óta talán ez volt az első alkalom, hogy a Magyar Honvédség tagjai valódi támadó hadműveletekben vettek részt. Bár a szabály szerint az OMLT tagjai csak önvédelemből nyithatnak tüzet, erre bőven volt alkalmuk: nemritkán 50-70 tálib fegyveressel kellett felvenniük a harcot a zászlóalj alegységeinek.
A nemzetköziek és az afgán erők együttműködése nem problémamentes: nemrég egy afgán rendőr saját mentoraira nyitott tüzet, és megölt öt brit kiképzőt. Félelmek a magyar-amerikai OMLT katonáiban is vannak, de evvel elboldogulnak. Nagyobb baj, hogy az afgánok katonaruhában is inkább gerillaként működnek. Mindig szívesen indulnak harcba, de nem erősségük sem az alakiasság, sem a fegyelem, sem a papírmunka. Általános probléma az engedély nélküli távolmaradás - becslések szerint az afgán hadsereg 20-30 százaléka csak papíron létezik. Egy későn érkező fizetés, egy nagyképű, erőszakos parancsnok, és már meg is indul a lemorzsolódás. Ám jelentkezőkből sincs hiány. A nyári harcokban leolvadt baghláni zászlóalj 200-220 fős hiányát már az ősz elejére sikerült pótolni.
Kabul
Taimur Sah asztalán három telefon csörög: az egyiket felveszi, másikat kinyomja, a harmadikat leteszi, és közben még velem is beszélgetni próbál. Alig egy perce jelentették be a televízióban, hogy Hamid Karzai lett az ország új államfője, s az elnök egyik kampányfőnökéhez máris érkeznek a gratuláló telefonok.
Az újrainduló államfő az augusztus 20-i első fordulóban csak súlyos csalások árán tudta megszerezni a szavazatok több mint 50 százalékát. A külföldieket is felvonultató Választási Panaszbizottság ezután visszanyeste Hamid Karzai eredményeit, így második fordulót kellett volna tartani. Az ezüstérmes Abdullah Abdullah ekkor azonban olyan feltételeket szabott az államfőnek, amelyet az nem akart, nem tudott teljesíteni; Abdullah pedig visszalépett. A huzavona kurtán-furcsán ért véget - a november 7-re kiírt második kör előtt öt nappal az afgán választási bizottság bejelentette, hogy nem lesz választás, majd győztesnek hirdette Hamid Karzait.
A döntéssel Kabulban sem a nemzetközi közösség képviselői, sem az afgánok nem vitatkoznak. Abdullah visszalépése után mindenki feleslegesnek tartotta a második fordulót: pénzkidobást meg fölösleges civil és katonai áldozatokat emlegettek. Most a változást ígérő Hamid Karzai kabinetjére várnak: a fiatalok, technokraták arányát kémlelik, nem túl jó előérzettel. A választási kampányban az államfő ugyanis komoly ígéreteket tett az ország néhány rossz hírű hadurának.
Az afgán vezetésen óriási a nyomás; viszonya az Obama-kormányzattal már a kezdet kezdetén megromlott. A nemzetközi erők (ISAF) új főparancsnoka, Stanley McChrystal tábornok a nyár végén új tervvel állt elő a biztonsági helyzet megoldására. Ennek lényegi elemei a légi csapások minimálisra csökkentése, a kábítószer-termelő földművesek helyett a kereskedők, laboratóriumok támadása, az afgán biztonsági erők létszámának növelése és kiképzésük felgyorsítása. Az új felkelés elleni stratégia nem a tálibokra, hanem a lakosságra koncentrál, Afganisztán jövője ugyanis attól függ, hogy a vidéki lakosság, elsősorban a többségi pastun etnikum kinek az oldalán képzeli el a jövőt. Erre azonban az ISAF-nak kevés hatása van: arra lenne szükség, hogy az afgán kormányzat tudja hitelesebben, hihetőbben az ország lakóinak az érdekeit képviselni.
McChrystal még kezelhetőnek tartja a felkelést, és ehhez további 40 000 katonát kért Obamától. Ám sokan vitatják, hogy a jelenleg majd' százezres ISAF-haderő létszámemelése lenne a megoldás, miközben a fejlesztésre szánt összegek messze elmaradnak a szükségestől. Az aránytalanság kiáltó: csak az amerikai hadsereg 2008-ban 35 milliárdot költött az országban állomásozó erőire - annyit, amenynyit a teljes nemzetközi közösség 2001 óta a fejlesztésre (ennek is a felét a biztonsági szektorra). Mindez a magyar szerepvállalásra is igaz. A PRT 230 fős állománya évi 5-6 milliárd forintot igényel, míg civil feladatokra ennek tizedét sem szánjuk.
És a fejlesztési pénzek mennyisége még nem minden - az elköltésük módja sem mindegy. Jelenleg öt dollárból négy felhasználására az afgán kormánynak semmilyen befolyása nincs. A nemzeti, de különösen tartományi és járási szintű közigazgatás annyira kezdetleges, hogy képtelen megfelelő módon felhasználni a rendelkezésére álló forrásokat. Vidéken a kormány teljesítménye a központból kinevezett kormányzók személyes adminisztratív képességeitől függ. Afganisztán legfőbb problémája ma már nem a rendőri képzés kérdése, hanem a működőképes helyi bürokrácia kiépítésének kényszere. Márpedig arról, hogy milyen az, amikor egy külső megszálló hatalom nem képes a nemzetépítésre, s ez milyen szörnyű következményekkel jár, legutóbb 1979 és 1989 közt volt alkalmunk meggyőződni.
(A szerző a Magyar Külügyi Intézet kutatója)
