Antikapitalista tüntetés Prágában: őszi beszántás

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/40. (09. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tünetők világnézete laza, belefér minden, ami nem rasszista, nem nemzeti, nem kirekesztő. És nagyon úgy tűnik, hogy erősödő globalizációellenes mozgalmuk nem csak múló lidércnyomás.

"Le a szegénységgel!", "Le a gazdagsággal!", A tünetők világnézete laza, belefér minden, ami nem rasszista, nem nemzeti, nem kirekesztő. És nagyon úgy tűnik, hogy erősödő globalizációellenes mozgalmuk nem csak múló lidércnyomás.Ahhoz képest, hogy már fél éve elkezdte szervezni a tüntetést a cseh INPEG (Kezdeményezés a Gazdasági Globalizáció Ellen) nevű "laza koalíció", a demonstráció meglehetősen kaotikusnak és erőtlennek tűnt. Mindenki Seattle-t emlegette, "tegyük Prágát Seattle-é" meg hasonlók (ott tavaly novemberben a pénzemberek tanácskozását rendesen sikerült megzavarni). Annyira optimista volt a hangulat, hogy legalább negyvenezer emberre számítottak - végül 10-12 ezer tüntető jött el, velük szemben 15 ezer rendőr és katona állt csatasorba. A cél nem teljesült, a 18 ezer pénzember ha nem is szabadon, de ki-bejárt a kongresszusi központba, és nagyokat tanácskozott. Igaz, az IMF meg a Világbank vezetői jó érzékkel azt nyilatkozták, hogy erősen el fognak gondolkodni a tüntetők követelésein.

Tájkép csata előtt

A cseh média már hetekkel korábban elkezdte beleverni a prágaiak tudatalattijába, hogy milyen veszélyes lesz szeptember 26-án az utcán tartózkodni, kutyát sétáltatni, iskolába menni, a boltok kirakatát nézegetni. A hatóság általános iskolai szünetet rendelt el, 1200 koronát ajánlott fel azoknak a nyugdíjasoknak, akik a vérzivatar alatt bevállalnak egy vidéki pihenést, Havel elnök soron kívül közvetítést vállalt az IMF/Világbank és a tüntetők képviselői között (ez utóbbiak pontos körét máig nem sikerült kideríteni), a helyi lapok pedig arról számoltak be, hogy a prágai üvegesek soha nem látott előrendelést vettek fel.

A magyar tüntetőket szervező MPT (Mozgósítás a Prágai Tüntetésekre) nevű alkalmi "koalíció" busza már hétfő reggel elindult, csak hogy el ne késsenek. Bassa Zoltán (Forradalmi Szolidaritás Csoport) és Sebestyén György (Baloldali Alternatíva Egyesülés) szervezők fennakadásokra számítottak a határokon, az indulás előtt ugyanis aggasztó hírek érkeztek a német-cseh határról, állítólag visszafordítottak több gulyáságyút is, amiből arra lehetett következtetni, hogy a cseh határőrök mindent lehetőséget megragadnak a tüntetők távoltartására. Az MPT megkérte a delegáció tagjait, semmiképpen ne hozzanak magukkal fegyvert, drogot, és ne tegyék idő előtt közszemlére transzparenseiket és egyéb politikai szóróanyagaikat. Inkább mindenki nézzen ki egyszerű turistának! (Ahogy láttam, az utóbbi kérést mindenki maradéktalanul teljesítette.)

A gondos előkészítés dacára már Rajkánál öt óra veszteglésre kényszerültünk. Először azt hittük, hogy a szélvédőn látható méteres repedés a gond, aztán kiderült, hogy a buszsofőrnek lejárt a jogosítványa, de a váltótárs "padlógázzal" érkezik Budapestről. A szlovák-cseh határon a Magyar Televízió forgatócsoportja várt minket, nekik be kellett érniük egy jó kis csomagátvizsgálós vágóképsorozattal és egy rövid interjúval Sebestyén Györggyel, amelyben "a figyelem felkeltése", "nemzetközi szolidaritás a szegényekkel", "hierarchia nélküli társadalom" voltak a kulcsmotívumok. Kedd hajnalban érkeztünk meg Prága mellé, az ismertető megfogalmazása szerint a "szegényebb kelet-európai tüntetőknek" kijelölt kempingbe.

Szivárványkoalíció

A terv az volt, hogy a Vencel tértől nem messze, a Namesti Miruról (Béke tér) indul a demonstráció, innen a tömeg rövest a kongresszusi központhoz vezető Nuselsky hídhoz vonul, majd - a rendőrök szívós ellenállásával való szembesülés után - több részre szakad, átszivárog a völgyön, és a túloldalon a központ előtt újra egyesül. Cél: a konferencia megzavarása a konferenciaépület békés blokád alá vétele által. Tudni lehetett továbbá, hogy a "tömeg elején, a veszélyesebb zónában a legnagyobb, szervezett blokkok mennek majd (németek, olaszok, görögök, osztrákok, britek), és próbálnak utat törni. Mi hátrébb leszünk."

A Namesti Miru délelőtt tizenegyre teljesen megtelt, a templom előtt felállított sound systemből üvöltött a techno és goa, a hangfalak mellett agitációs anyagokkal - általában balos, kommunisztikus szervezetek szóróanyagaival - telipakolt asztalok álltak. Vörös-fekete anarchista zászló, és szimpla vörös vagy fekete ötágú csillag, vörös sarló-kalapács, megfejelve egy puskával, itt-ott Marx, Che Guevara minden mennyiségben; de a trendi ideológus igazából Trockij volt. Minden harmadik agitpropanyag Trockij "igaz történetéről" szólt, vagy épp eszméinek "helyes értelmezésével" kecsegtette az olvasókat. A Red Workers című internacionalista kiadvány szerint azért őrá esett a választás, mert Lenin és Sztálin már lejáratták az eszmét, Trockijnak viszont nem volt erre lehetősége (és az a gonosz jégcsákány, ugyebár, az aztán végképp megfosztotta a történelmi lehetőségtől). Erősen jelen volt a téren egy Leauge For a Revolutionary Communist International nevű szervezet, amely több szóróanyagban is ostorozta a tőkés rendet, a világforradalmat kínálva a felgyülemlett problémák megoldására (One solution. Revolution!). A zöldek egy hatalmas, guruló, földgömbszerű tákolmánnyal vétették észre magukat, meg azzal, hogy újrapapírból készítettek szóróanyagot. (Bár ez utóbbira nem vennék mérget.) Kék mellényes INPEG-esek jogi tanácsokkal teli szórólapot osztogattak a feltűnő gyakorisággal Internacionáléra gyújtó csapattagoknak. A legszervezettebbnek tűnő olasz csoport fehér kreppruhában, munkavédelmis sisakban és laticeldarabokból készített páncélban állt csatarendbe. A görögök ezzel szemben talpig feketében feszítettek. Bár első ránézésre egy kéményseprő-vállalat fiatal munkáskollektívájának képét mutatták, délután bebizonyították, hogy ők is kemény legények. Aztán voltak sárgák és kékek, utóbbiak állítólag a németek csapata volt (a feliratokból ez nem derült ki, mindegyik transzparens a kapitalistákat és a juppikat szidta, valamint a vörös munkavállalókat éltette, többnyire angolul). A rózsaszínűek az antikapitalisták pacifista szárnyát képviselték: ők voltak azok, akik a nagy nehézségek árán részleges blokád alá vont kongresszusi központból szabad utat engedtek egy csoport riadt tekintetű bankárnak. A magyar különítménynek nem volt saját színe, amint megérkezett a helyszínre, mindenki ment, amerre látott, igaz, a tagok közötti kohéziós erő nagyjából kimerült az egy buszlégtérben való viszontagságos utazás élményében. Talán csak a Munkáspárt fiatal aktivistái mutattak egyfajta laza szervezettséget. Ha jól számoltam, öten jöttek tüntetni, és ha más nem is, a szívük fölé kitűzött Munkáspárt-jelvény biztosan összekötötte őket. A párt Vas megyei fiatal elnöke dicsekedhetett a tüntetés egyik legnagyobb "egykezes" lobogójával, ami vörös volt, és Che Guevarát ábrázolta, alatta "forradalmi baloldali front" (esetleg "balfronti forradalomoldal", elfelejtettem felírni). A lobogó a tüntetés idején nagyrészt összecsavarva, dologtalanul hevert a Maruska kisvendéglőben, ahol gazdája parázs eszmecserét folytatott politikai és más aktuális kérdésekről az éppen a közelében tartózkodókkal. A szellemi párbajban a nagyközönség szinte hírértékű infókkal gazdagodhatott, például, hogy a párt következő elnökválasztó kongresszusán nem biztos, hogy Thürmer Gyula lesz a befutó, vagy hogy nemrég megalakult a Munkáspárt karizmatikus keresztény tagozata. A magyar busz többi utasa inkább csak érdeklődő környezetvédő egyetemistákból, forradalmi hangmintákat gyűjtő sampler-zenekartagokból, veszélyes hulladékkal foglalatoskodó zöld üzletemberekből álló laza halmaz volt. Nem fűtötte őket forradalmi hevület, inkább az élményekre és azok dokumentálására összpontosították figyelmüket.

Híd a Moldva folyón

Délre a Namesti Miru teljesen megtelt, és a tüntetők tömege nagy elánnal elindult a Nuselsky híd déli hídfőjéhez. Elöl az olaszok vonultak, vezetőjük - usankában - egy mikrobuszról skandálta a jelszavakat. Amikor nem kiabált, akkor techno-acid szólt a hangszórókból, és a hangulat percek alatt forradalmi jelleget öltött. A híd szűk feljáratánál legalább ötven tévéstáb tolongott a jó helyekért, hátrébb kissé szerényebben rádióriporterek álltak lábujjhegyre, és emelgették mikrofonjukat a kordon irányába. A kordon vasrácsozatból, két páncélautóból, vízágyúkból és pár száz állig beöltözött rohamrendőrből állt. Helikopterek köröztek a fejünk felett, egy rendőrtiszt pedig a vízágyú tetejéről ötpercenként a tüntetés befejezésére szólított fel a Cseh Köztársaság nevében. A megafonon keresztül leginkább egércincogásra emlékeztető hang magabiztos támadásra tüzelte az olasz élcsapatot, akik a kordon megmászásával, majd gumibelsők áthajigálásával próbálkoztak először. Sikertelenül. A rendőrök bevetették a paprikasprét (méregerős paprikakoncentrátum porlasztott változata; nagyon csíp, rosszabb, mint a könnygáz), amire előkerültek a gázálarcok, és indult az újabb roham. Aztán az újabb, a még újabb és így tovább. Két fertályóra múlva, amikor a zene már rég elhallgatott, a könnyeikkel küszködő tüntetők már csak csoszogtak, és nagyon káromkodtak. Minden egyes próbálkozás után a rendőrök egy kis gázt nyomtak a tüntetők felé, akik végül lufikat dobtak át a kordonon (zavarkeltés céljából). De ez sem jött be. Délután oszladozni kezdett a tömeg, a völgy másik oldala felől - a kongresszi központ mellől - viszont csatazaj harsant, lövések és kiabálás.

Zúzda

Szemtanúk elmondása szerint az indulatok akkor szabadultak el, amikor az átszivárgó kék, mások szerint a fekete anarchisták kockaköveket és Molotov-koktélokat hajigáltak a rendőrökre, akik erre percekig tartó könnygázsorozattal válaszoltak. Méterről méterre szorították vissza a tüntetőket, akik sokszor csak azért sérültek meg, mert hátul lévő kockaköves csapattársuk nem tudott eldobni a rendőrökig. A tüntetők nemcsak egymás fejét, hanem egy vonat és egy rendőrbusz ablakát is bezúzták, aztán szögeket szórtak az útra, amikbe belehajtott egy rendőrautó, majd barikádokat emeltek, csákány segítségével járdákat szedtek fel, és vérbeli anarchista karistolással csökkentették néhány autó piaci értékét. (A sérültek számáról mindenki mást mond, de tucatnyian biztosan megsérültek mindkét oldalon.) A legnagyobb mozgalmi diadal Prágában minden kétséget kizáróan egy páncélautó elfoglalása és anarchista jellel való felcicomázása volt.

Az eseményeket nyugodtan figyelték a küldöttek a kongresszusi központ ablakából, néha a teraszról kihajolva megtapsoltak egy-egy elegánsabb rendőri előrenyomulást. Odabent a hangulat azért mégsem lehetett annyira oldott, a legtöbben csak este, nagy nehezen, metrón tudták elhagyni az épületet.

A tüntetők dekonstruáló kedve napnyugta után fokozódott, különösen a Vencel téren és a Hilton Szálló környékén volt nagy az aktivitás. Már napközben is, mint valami nemzeti intézményt, úgy őrizték a rendőrök a Vencel téri MacDonald´st, a globalizáció leggyűlöltebb szimbóluma azonban így sem kerülhette el végzetét. Némi kockakőalapozást követően vasráccsal betörték az ajtaját, de nem úszta meg a tér más gyorsétterme és díszburkolata sem. Hasonló művi beavatkozásokat követően olcsóbb lett az a luxus Merci is, amit nyilvánvalóan médiafób sofőrje a Hilton elé navigált, egyenest egy anarchista csoport közepibe.

Ruha teszi az embert a rabszállítóba

A tüntetés másnapja az elszámolásé volt. A cseh rendőrök ezt a napot a statisztikák javítására, a közvélemény és a politikusok lecsitítására használták fel, és sebtiben több mint nyolcszáz fiatalt szedtek össze az utcákról. Hét, egyelőre ismeretlen magyart még előző nap a Vencel téren állítólag kockakődobáláson értek. Súlyosbító körülményként merült fel ellenük, hogy rendőröket szórtak meg a hagyományos proletárfegyverrel. Másik hét magyart közülünk, a busz utasai közül indulás előtt, Beherovka- és sajtvásárlást követően az utcán tartóztattak le. Kizárólag a véletlen műve volt, hogy kit tuszkoltak a rabomobilba, az utcákat ellepő rendőrök ugyanis mindenkit feltartóztattak, aki nem öltönyt vagy kosztümöt viselt; a kapucnisok és a batikolt pólósok ráfáztak. Az összefogdosott magyarok amúgy inkább félénk cserkészeknek tűntek, mintsem vérnősző anarchistának. Az egyikük elfogása előtt nem sokkal egy polbeat dalt furulyázott a buszon, másikuk meg olyan visszahúzódó volt, hogy csak annyit tudtunk meg róla, hogy rendkívüli módon szereti a természetet, és valamelyik egyházi egyetemre jár. ´k két napot töltöttek a prágai rendőrségen, a kődobáló magyarok azonban előzetes letartóztatásban maradnak, s a hírek szerint akár börtönbüntetést is kiszabhat rájuk a cseh, esetleg a magyar bíróság.

Hacsak addig el nem jő a világforradalom.

Kovács Róbert

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/40. (09. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...