Amazónia védelméről állapodott meg Bolsanaro a térség országaival

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 7.

Külpol

Kevés konkrétumban állapodtak meg, és felszínre kerültek az országok közötti mély ideológiai és politikai szakadékok a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban. Na, meg Bolsonaro szuverenitást féltő paranoiája is kellő hangsúlyt kapott.

Amazónia védelmére megállapodást kötött pénteken a térség hét országa. Eszerint megelőzendő az idei nyáron történt hatalmas erdőtüzeknek, több ezer négyzetkilométernyi trópusi erdő megsemmisülésének újabb előfordulását, összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és a műholdas megfigyelést.

Kolumbia, Bolívia, Ecuador, Peru elnöke, Suriname alelnöke, Brazília külügyminisztere és Guyana természeti erőforrásokért felelős minisztere a kolumbiai dzsungelben lévő Leticiában vett részt az egynapos csúcstalálkozón. Jair Bolsonaro brazil elnök videokapcsolaton keresztül szólalt meg az eseményen. A résztvevők megállapodtak abban, hogy az ENSZ decemberi klímaváltozási csúcstalálkozóján ismét folytatnak megbeszéléseket ebben a körben. "Önmagában a jó szándék már nem elég" – jelentette ki Martin Vizcarra perui elnök.

Amellett, hogy összehangolják a védelmet, a részt vevő országok újraerdősítési és oktatási programokat indítanak, jobban bevonják a fenntartható fejlődés kialakításába az őshonos közösségeket. Igyekeznek összehangoltan fellépni az illegális bányászat ellen is.

Bolsonaro azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás annak megerősítése, hogy mindegyik részes ország szuverén. Azzal vádolta meg a gazdag országokat, hogy el akarják venni ezt a szuverenitást tőlük.

Az AP hírügynökség értékelése szerint a találkozón kevés konkrét akcióban állapodtak meg, és felszínre kerültek az országok közötti mély ideológiai és politikai szakadékok a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban.

Amazónia brazíliai részén – az őserdő 60 százaléka esik a területére – az idén 83 százalékkal nőtt a tüzek száma a hivatalos brazil adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest. Az utóbbi hetekben Bolíviában is sok tűz pusztított.

A brazil kormány előzetes adatai szerint az erdőirtás mértéke is jelentősen nőtt tavalyhoz képest, immár a negyedik egymást követő hónapban.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”