A legtöbb versenyben lévő szenátor (a felsőházban csak a helyek egyharmadáért folyt ezúttal a küzdelem) megőrizte helyét. Néhány látványos helycsere ellenére továbbra is 55 republikánus és 45 demokrata ül a szenátusban. A képviselőházban a demokraták nyertek néhány plusz helyet, de továbbra is a republikánusok vannak többségben. Az emberek nagy része ráadásul tagadta, hogy Clinton ügye nagy szerepet játszott volna döntésében.
De mindez csak illúzió. Nagy dolog történt. Vége az alkotmányos krízisnek, amit a jogilag megalapozatlan impeachment (elmozdítási) kampány jelentett volna. A választás azért nagy
győzelem a demokratáknak,
mert 1934 óta a mindenkori elnök pártja minden kongresszusi választáson, ami nem volt egyben elnökválasztás, komoly visszaeséssel kellett hogy számoljon, ahogyan utoljára 1994-ben is. A republikánusok ezúttal tíz-negyven új képviselőházi mandátumra számítottak, és öt-hat új szenátorra. Teljesen meglepte őket az eredmény, na meg az, hogy összességében is jóval többen szavaztak demokratákra, mint republikánusokra. Azt gondolták, egyes körzetekben okosan fel tudják használni a Monica-ügyet a demokrata jelöltek ellen anélkül, hogy közben más körzetekben ugyanezzel ártsanak maguknak. Miután ezeknek a körzeteknek nagy részében vesztettek, látniuk kell, hogy az egyetlen igazi ügyük megbukott. Az emberek ugyan szégyellik bevallani, hogy helyi jelöltek ellen Clinton miatt szavaztak, de már az a tény is, hogy viszonylag sok választó - és köztük nagyon sok szegény afrikai-amerikai - ment el szavazni, ezt látszik bizonyítani. Kifogyott tehát a gőzből az impeachment-gyorsvonat, és a republikánusok nagy 2000-es vereséggel kell hogy számoljanak, ha újból komolyan be akarják indítani.
Hónapok óta tudhatta mindenki, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság kétharmada tartósan ellenzi a Clinton elleni hadjáratot. Majdnem egyedül voltam viszont azzal a véleménnyel, hogy a választásokon, ha a demokraták képesek kihasználni, ez az ellenállás a győzelmüket jelentheti. Magának Clintonnak a köreiben is csak James Carville, az 1992-es választás mögötti "agy" vélekedett így. A republikánusok és szinte a teljes média azzal vigasztalták magukat, hogy a felmérések csak az összes szavazásra jogosultak véleményét mérik, míg a valószínű szavazók inkább Clinton-ellenesek. Régi tapasztalatok alapján feltételezték, hogy az időközi választásokon szegények, feketék és más kisebbségek alig-alig szavaznak. Clinton pedig csak akkor nyerhet, ha magas a részvétel; de azt gondolták, alacsony lesz.
Az ügy politizálása, egy alig burkolt
informális népszavazás
a Clinton-ügyben garantálhatta volna a magas részvételt. A demokraták azonban nem így látták a dolgot: még mindig attól féltek, hogy egy morálisan (szerintük is!) megbélyegzett elnök részéről minden agresszivitás inkább ellenhatást vált ki. Hogy mégis nyertek, az két dolog miatt történt. Egyrészt a republikánusok nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy saját kemény bázisukat vagy harminc kiválasztott körzetben Clinton-ellenes személyeskedő reklámmal próbálják felhangolni. De mivel a nemzeti média ezt nagy hírnek tartotta, a hírműsorok meg a többi program, ami még mindig a Monica-üggyel foglalkozik, tovább sugározta e hirdetéseket az egész lakosságnak. Így az a - helyes - taktika, amit a demokraták nem mertek alkalmazni, ellenfeleik komoly hibája miatt mégis szerepet kapott. Másrészt, ugyanakkor, a demokraták, akik csak nagyon finoman válaszoltak az iszonyatosan manipulatív republikánus hirdetésekre, szerencsére egy másik ügyes taktikára is rátaláltak az utolsó napokban. Ha már alacsony lesz a részvétel, gondolták, akkor kevés szavazat is sokat számíthat. Ezért minden azon múlhat, hogy kisebbségi szavazóik élnek-e állampolgári jogukkal vagy sem. Tudták, hogy a fekete képviselőcsoport kemény viselkedése már előkészítette a talajt egy nagy Clinton meletti gesztushoz. Ezért maga az elnök nagyrészt fekete templomok látogatásával töltötte a választás keddjét megelőző hétvégét, és minden elképzelhető fekete rádió- és tévécsatornának hosszú, személyes beszélgetést ajánlott fel. Összesen harmincmillió dollár kampánypénzt áldoztak a demokraták arra, hogy fekete szavazóik elmenjenek voksolni. A taktika sikerült: a rabszolgák leszármazottai megmentették azt az elnököt, aki talán az első, akit saját magukénak tartanak.
Így a republikánusok nagy zavarban lesznek. Mivel megmaradt a képviselőházi többségük, formálisan nem tudják leállítani a Monica-ügyet. Ebbe az irányba hajtja őket a saját aktív radikális jobboldaluk. Gingrich képviselőházi elnök - ha a kudarc miatt nem bukik meg - talán hajlandó lenne kompromisszumos megoldást keresni. De ha ezt megtenné,
hasadna a republikánus párt,
és elveszthetnék vallásos jobboldali támogatóikat. Viszont ha komolyan folytatják a Clinton elleni eljárást, még nagyobbat bukhatnak 2000-ben. Így, ha a kongresszusi csoportjuk nem robban szét a választás miatt, valószínűleg nagy színjátékot fognak rendezni. Megszavazzák az elmozdítási kísérletet a jogi bizottságban, ahol a radikálisok az erősebbek, és hagyják, hogy a teljes képviselőházban tíz-tizenöt ismert középutas republikánus (vagy több, ha beáll a pánik) a demokratákkal együtt leszavazza a kísérletet. Méltó befejezése lesz tehát a szappanoperának.
Arató András
(New York)
