Kolumbia: Békealku

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kolumbia többfrontos polgárháború színtere. Két baloldali gerillaszervezet és egy hatalmasra duzzadt jobboldali paramilitáris csoport harcol egymással, a hadsereg pedig valamennyiükkel. A nyári elnökválasztás azonban valami változást mégiscsak hozott: az állam párbeszédet kezdett a felkelőkkel, és a kezdeményezést alátámasztotta több látványos gesztussal is.

Kolumbia többfrontos polgárháború színtere. Két baloldali gerillaszervezet és egy hatalmasra duzzadt jobboldali paramilitáris csoport harcol egymással, a hadsereg pedig valamennyiükkel. A nyári elnökválasztás azonban valami változást mégiscsak hozott: az állam párbeszédet kezdett a felkelőkkel, és a kezdeményezést alátámasztotta több látványos gesztussal is.

Pastrana elnök az őserdőt járja, szigorú tekintetű, álcaruhás harcosokkal kávézgat, majd videofelvétellel bizonyítja: így volt, a hír igaz. Az egyik felkelőszervezet két bebörtönzött vezetője négynapos eltávozást kap, hogy a konkrét helyzetet konkrétan elemezhesse az embereivel. De

a leglátványosabb esemény

néhány héttel ezelőtt játszódott le az ország vad, déli vidékén, egy Cartagena de Chairá nevű harmincezres városban. Látszólag semmi különösről nem volt szó: a lakosság polgármestert választott. A szavazás békéjét fegyveresek biztosították, ahogy ez Kolumbiában mindig is szokás, az emberek szavaztak, megszületett az eredmény is, a győztes egy helybéli gazdálkodó lett, a Demokratikus Mozgalom jelöltje, akit a bogotai kormány előírásszerűen meg is erősített a pozíciójában. De mégis példátlan, ami történt. A Demokratikus Mozgalom lényegében a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű, 15 ezer fős gerillaszervezet politikai szárnya. A fegyveresek pedig, akik a választás tisztaságára ügyeltek (például úgy, hogy más politikai szervezet jelöltje nem is indulhatott), a FARC emberei voltak.

Mindez abba a félig formális megegyezéssorozatba illeszkedik, amelyet az ország új elnöke, Andrés Pastrana Arango rögtön júniusi megválasztása után, még hivatalos beiktatása előtt kezdeményezett. Sőt még ennél is korábban. A híradások a két választási forduló között, június első felében közölték, hogy a FARC elrabolta Pastrana egyik közeli munkatársát, egy Victor Ricardo nevű volt nagykövetet, úttalan utakon

a dzsungel mélyére

vitte, ahol maga a comandante, Dél-Amerika legidősebb gerillavezére, a hetvenéves Manuel Tirofijo (vagyis Mesterlövész) Marulanda igazította el a helyes kolumbiai berendezkedés alapvonalai tekintetében. Ricardo ezután hazamehetett. Két hónappal későbbi visszatekintésekben ugyanez a találkozó már nélkülözte az emberrablási elemet, kiegészült viszont az önkéntes, sőt szándékos kapcsolatteremtés mozzanatával, amiből vagy az következik, hogy az újságírók hülyék, vagy az, hogy Pastrana ravaszkodott, nem akarta elvadítani a választókat magától azzal, hogy máris a gerillákkal smúzol.

Pastrana a konzervatívok jelöltje volt, míg vesztes ellenfele, a pamacsbajszú Horacio Serpa megbízhatóan baloldali liberális. De hiába, a marxista ideológiát lobogtató FARC mégis Pastranát látta jobbnak. És csatlakozott ehhez az állásponthoz a magát guevaristának tekintő kisebb szervezet, az 5000 fős Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) is. Hogy miért, ennek talán az a legerősebb magyarázata, hogy a gerillák inkább várják egy konzervatív politikustól, mint egy baloldalitól, hogy az esetleges megállapodásokat rá tudja kényszeríteni a hadseregre is.

A katonákat ugyanis már több ízben érte vád, hogy a gerillákkal szembeni tehetetlenségüket kompenzálva, a jobboldali paramilitárisok akcióit egyetértő, sőt szemhunyorító passzivitással szemlélik. Az utóbbiakat egy Carlos Castano nevű ember irányítja, aki tizenöt évvel ezelőtt félig gyerekként fogott fegyvert, hogy megbosszulja a gerillák által meggyilkolt apja halálát. Kis csoportja 1985 óta többezres, jól felszerelt hadsereggé nőtte ki magát, amelyet a népnyelv

mochacabezas

néven tisztel. Az elnevezés a paramilitárisok kedvelt kivégzési módszerére, a lefejezésre utal, amelyet egyébként szívesen kiegészítenek a csonkítás valamennyi, elvileg elgondolható egyéb konkrét metódusával.

A kormánnyal történő egyezkedés alapötlete a FARC oldaláról az volna, hogy hagyják őket magukra az amúgy is általuk uralt - főleg déli - területeken, majd ők ott megteremtik a normális élet feltételeit. Ezzel kapcsolatban fel is tudnak mutatni bizonyos eredményeket, az említett Cartagena del Chairában van már egy agrárbankjuk a helyi kistermelők támogatására, az általuk kivetett úthasználati díjat útjavításra fordítják, sőt azt állítják, hogy amikor bevonulnak egy-egy településre, jobb orvosi ellátást tudnak nyújtani, mint amilyen az addigi volt.

Katonai tapasztalatok szerint egy reguláris hadseregnek a kolumbiaihoz hasonló dzsungelháborús körülmények között tíz az egyhez arányú létszámfölénnyel van csak esélye a győzelemre. Igaz, hogy a kolumbiai hadseregnek 120 ezer katonája van, de az alakulatok nagy része az ipari létesítményeket, a városokat, utakat védi, tényleges akciókra csak mintegy 30 ezer főt tud mozgósítani. Ez pedig nem sokkal több, mint a

felkelők és paramilitárisok

összlétszáma. A washingtoni katonai hírszerzés szerint reálisan lehet számolni azzal az eshetőséggel, hogy az ország pár éven belül részekre szakad, ha nem történik valami. A kormánynak tehát a tárgyalásokon kívül nemigen van más lehetősége. A felkelők helyzetét viszont a jobboldali gerillavadászok növekvő ereje nehezíti. Mindkét félnek érdeke tehát, hogy megtörténjék az, amire Pastrana elnök augusztus elején, a beiktatásakor három hónapos határidőt szabott magának: hogy megkezdődjenek a rendszeres egyezkedések. A határidő ezekben a napokban jár le. A többség, a lakosság természetesen békét akar. De Guatemala, El Salvador példája jelzi, hogy intenzív megbeszélések mellett is évek kellenek a fegyveres harcok végleges befejezéséhez. És a politikai megállapodás csak ezután következik.

- kovácsy -

publikálva
1998/46. (11. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...