Amikor a Brexit nekünk is fáj: pontozással dőlne el, ki mehet dolgozni Angliába

  • MTI
  • 2019. november 14.

Külpol

Nagy-Britannia 2021-től megszüntetheti az EU-állampolgárok szabad betelepülését, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a december 12-re kiírt választásokat.

Priti Patel brit belügyminiszter november 14-én választási nyilatkozatban közölte, hogy a konzervatív párt 2021 januárjától (amikor elvileg véget ér a Brexit utáni átmeneti időszak) megszüntetné az EU és Nagy Britannia közötti szabad mozgás gyakorlatát.

A döntés okaként a várhatóan kezelhetetlen mértékű migrációt jelölték meg. Ha maradna a mostani megállapodás, a kormány becslései szerint a következő tíz évben évente nettó 260 ezer fős bevándorlással kellene számolni az Európai Unióból.

A szabad mozgás helyett inkább az ausztráliai pontozásos módszer valamilyen módosított formáját használnák: ha például az illető jól tud angolul, vagy a brit üzleti szektorok számára fontos munkát végezne, azért magasabb pontszám jár. Kiemelt előnyt jelent továbbá az is, ha a betelepülők maguk létesítenének olyan vállalkozásokat, amik briteket alkalmaznak és helyben adóznak.

De mi lesz azokkal, akik már ott vannak?

A Nagy Britanniában élő EU-s állampolgárok a Brexit után is maradhatnak, és megtarthatják addigi jogosultságaikat is, de letelepedett jogi státuszt (meghatározatlan idejű tartózkodási engedélyt) kell kérniük a brit belügyminisztériumtól. Ehhez igazolniuk kell személyazonosságukat és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Problémás azonban, hogy a brit parlament egyenlőre nem ratifikált Brexit-megállapodást, úgyhogy a rendezetlen kilépés forgatókönyve még mindig benne van a pakliban. Ha a konzervatívok a tömeges bevándorlási hullámra hivatkozva mondanak nemet a szabad mozgás gyakorlatára, akkor azt is érdemes megnézni, hogy ebben az esetben a legtöbb kutatás szerint – a Pénzügyi Tudományok Kutatóintézete (IFS) szerint is – inkább tömeges kivándorlásra kell számítani.

Az IFS szerint a rendezetlen kilépés következtében a mostani 60 ezer fős bevándorlás nettó 150 fős kivándorlássá fordulna át, a távozó EU-állampolgárokhoz pedig évente 50 ezer brit is csatlakozna. Ami bajos, mert eközben a brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) felmérése kimutatta, hogy az idei szezonban 1147 tonna alma maradt leszedetlenül, mivel (nagyrészben a Brexit miatt) nem érkezett elég idénymunkás az EU-ból.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.