Visszaszerezni az ország szuverenitását, kiszabadulni a brüsszeli bürokrácia béklyójából, megállítani a kelet-európai munkavállalók (vagy segélyezettek) áradatát, és kivédeni a menekültválság hatásait – a kilépéspárti brit politikusok ezekkel az érvekkel győzködték a választókat az elmúlt hetekben. Előkerült az is, hogy az EU-tól elszakadva az ország megtarthatja azokat a milliárdokat, amelyeket minden évben átutal az EU-nak a tagságáért cserébe. David Cameron konzervatív miniszterelnök korábban azt ígérte, 2015-re évi százezer fő alá viszi az éves bevándorlást; ehhez képest az elmúlt években jóval 200 ezer fölött volt ez a szám, tavaly meghaladta a 300 ezret is. A kilépést pártolókat az sem hatja meg, hogy a mérleg azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságba vándorlók többet fizetnek be adók formájában, mint amennyit az állam rájuk költ. A külföldiek jelentős része uniós tagállamból érkezik, s a 2,2 millió uniós munkavállalónak nagyjából háromnegyede csupán az EU miatt maradhat, amúgy nem felelne meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket az ország a harmadik országokból érkező munkavállalóval szemben támaszt – állítja az Oxford Egyetem kutatása. Ugyanezt a csoportot pécézték ki a Brexit némely baloldali támogatói is, bár más megközelítésben. Patrick Collinson, a The Guardian újságírója például azt írta, szereti ugyan az EU-t, de úgy érzi, hazájának jobb lesz kívül, mert a munkáltatóknak nem lesz lehetőségük többé arra, hogy a brit munkavállalókkal szemben előnyben részesítsék az embertelen körülmények között dolgoztatott és alulfizetett kelet-európaiakat. A londoni Open Europe elemzői csapata prezentálta a kevés olyan vizsgálat egyikét, amelyek pozitív gazdasági következményeket is kilátásba helyeznek – még ha ezek megvalósulására sok esélyt maguk a szerzők se látnak. E szerint az EU-ból távozva az Egyesült Királyság jó pár uniós előírástól megszabadulhat, többek között az energetika, a munkavállalói jogok vagy akár a környezetvédelem terén, s emiatt versenyképesebbé válhat a gazdasága. Már ha tényleg élni tud a lehetőséggel: a szakszervezetek, a lobbisták, egyes parlamenti képviselők ugyanis nem fogják hagyni magukat. A tanulmány kitér arra is, hogy az ország talán könnyebben tudna szabadkereskedelmi egyezményeket kötni az
EU-n kívüli országokkal, hiszen nem akadékoskodnának a tagállamok – csak épp a 64 millió lakosú Egyesült Királyságnak egy szem magában kevésbé lenne jó a tárgyalópozíciója, mint az ötszázmilliós EU tagjaként. Barack Obama is arra figyelmeztetett, hogy a magát az unión kívülre pöckölő Egyesült Királyságnak a „sor végére” kell majd állnia, ha kereskedelmi megállapodásokat szeretne az Egyesült Államokkal kötni.
Ha mind a dereguláció, mind a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése bejönne, úgy a brit lakosoknak fejenként akár 600 euróval is nőhetne az éves keresetük – állítja az Open Europe. De a tanulmányuk a pesszimista verziót sem hallgatja el: ha az Egyesült Királyság mégsem tud élni a kilépés adta bizonytalan lehetőségekkel, úgy évi 900 euróval kevesebb marad a brit polgárok bankszámláján. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzése ennél is vészjóslóbb: fejenként 1100 és 3000 euró közötti visszaeséssel számolnak. A London School of Economics elemzése azt is kimutatja, hogy a Brexit veszteségei arányosan oszlanak majd el a brit lakosságon belül, hiszen a ruha- és élelmiszerárak növekedése miatt százalékos arányban ugyanannyit veszítenek a szegények, mint a gazdagok.
Nem várják tárt karokkal
Vajon hogyan nézne ki a britek és az EU kapcsolata a Brexit után? Annyi biztos, hogy a lisszaboni szerződés 50. cikke értelmében a kilépési igény jelzése után kétéves átmeneti időszak következik, amely alatt a két fél megtárgyalja, milyen feltételek mellett viszik tovább gazdasági kapcsolataikat. Ez idő alatt még élnek az uniós szerződések, a britek pedig kitalálhatják, hogy teljesen kívülállók akarnak-e lenni, esetleg Norvégiához hasonlóan belépnének az Európai Gazdasági Térségbe (EGT), vagy a svájci példát követve ágazati megállapodásokat kötnének inkább az EU-val.
De nem lesz egyszerű dolguk. „A dezertőrt nem fogják tárt karokkal fogadni” – fogalmazott a Der Spiegelnek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Már csak azért sem, mert az EU el akarja tántorítani a jövőben esetleg távozni akaró tagállamokat attól, hogy ők is népszavazásra bocsássák a tagságukat. Ez pedig azt jelenti, hogy a briteknek csak akkor lesz hozzáférésük a közös piachoz, ha továbbra is befogadják az uniós munkavállalókat. Mind a négy szabadság (az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgása), vagy egyik se – ebben az EU nem enged. Így viszont a britek feladnák legfőbb követelésüket.
George Osborne pénzügyminiszter szerint – aki egyébként a távozás ellen foglalt állást – még mindig a norvég út lenne a legelfogadhatóbb, de már az is négy százalékkal vetné vissza az ország gazdasági teljesítményét. Ráadásul Norvégia is fizet a hozzáférésért a közös piachoz, s az ország az uniós szabályozások durván háromnegyedét is átvette. A svájci példát követve – e mellett kardoskodott a
Leave tábor fő alakja, Michael Gove igazságügyi miniszter – a brit kormány számításai szerint már hat százalékkal csökkenne a gazdasági teljesítmény. Az is megtörténhet, hogy az Egyesült Királyság egyszerűen a Világkereskedelmi Szervezet szabályai szerint kereskedik tovább az EU-val – ez Osborne szerint 7,5 százalékkal csökkentené a gazdaság teljesítményét, azaz háztartásonként 6600 euróba kerülne a briteknek.
A feladat bonyolultsága miatt az is előfordulhat, hogy a tárgyalások tovább tartanak két évnél, ami még nagyobb bizonytalanságot szül. Jó pár globális cég elhalasztja brit befektetéseit, visszaeshet a fogyasztás, a pénzpiacokon pedig már a szavazás előtt is látható volt, hogy a befektetők inkább aranyba vagy államkötvényekbe rakják a pénzüket. Akik eddig londoni ingatlanokba fektettek be, más európai nagyvárosokat keresnek majd, többek között azért is, mert attól tartanak, kidurran a londoni ingatlanbuborék. De ha megállapodik az EU és az Egyesült Királyság, akkor is biztos, hogy csökken közöttük a kereskedelem, mind az áruk, mind a szolgáltatások terén. A NIESR brit gazdaságkutató intézet számításai szerint a norvég modellben 16, a svájci megoldással 18 százalékkal nőne a britek exportköltsége, az importáruk pedig 17 százalékkal drágulnának. Előfordulhat, hogy a Nagy-Britanniában gyártott autók után 10, az italok és dohánytermékek után 21, a tejtermékek után 45 százalékos vámot kellene fizetni. A pesszimista jóslatok szerint közel 800 ezer brit munkahely is megszűnhet a közeljövőben.
Az EU sem nyer vele
A London First nevű tanácsadó szervezet szerint az Egyesült Királyság 34,5 milliárd euróval drágábban kereskedhetne Európával, míg az EU-nak ez 43,5 milliárd euróval kerülne többe. A britek uniós exportja 90, az EU brit exportja 161 milliárd euróval eshet vissza. Az Egyesült Királyság évi nettó 5,6–8,6 milliárd eurót fizetett eddig az uniós kasszába, s ha ez elmarad, úgy a hiányzó részt a többi tagállamnak kell kipótolnia. A Bertelsmann Stiftung elemzései szerint Németországra 2,5, Franciaországra 1,9, Olaszországra 1,4 és Spanyolországra 0,9 milliárd euróval több teher jutna. De át fog alakulni a brit pénzügyi szektor is, mely jelenleg körülbelül egymillió embernek ad munkát. Most még sok pénzintézet használja Londont, ha az európai piacokhoz hozzá akar férni, a Brexit után viszont kénytelenek lennének európai leányvállalataikat máshová telepíteni. Az eurózóna kormányai épp ezt akarják – francia források a Politico hírportálnak fogadkoztak, hogy nem fogják elismerni a brit felügyeleti szervek fennhatóságát az EU-ban működő pénzintézetek esetén. Ez Frankfurtot, Párizst vagy Luxembourgot hozhatja helyzetbe; mások szerint az angol nyelv miatt inkább Dublin az esélyes. Ha viszont Dublin profitál a brit kilépésből, nyilvánvalóbbá válik a jóléti különbség a két Írország között. Ez pedig a vám- és határellenőrzés visszaállításával az északír függetlenségi törekvések újbóli megerősödését hozhatja el. A Skót Nemzeti Párt már a kampányban nyilvánvalóvá tette, hogy ha választania kell, szívesebben tartozik az EU-hoz, mint az Egyesült Királysághoz.
A német gazdaságra különösen nagy hatást gyakorolna a Brexit, hiszen Németország az Egyesült Királyság legfontosabb exportcélpontja Európában, a németeknek pedig a britek a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerük. A Bundesbank adatai szerint a kétoldalú kereskedelem tavaly 183 milliárd eurót tett ki, és hét százalékkal nőtt 2014 óta. Németország 95 milliárd euró értékben exportált árukat és 23 milliárdért szolgáltatásokat; a brit export 41, illetve 23 milliárd euró volt. Becslések szerint a kilépéssel akár három százalékkal is visszaeshet a német gazdaság teljesítménye. Az Euler Hermes hitelbiztosító tanulmánya szerint a német autóipar évi kétmilliárd eurót bukna, a gépgyártás és a gyógyszeripar egy-egy milliárdot. Az áruk szabad mozgásának megszűnésével a megmaradó kereskedelmi forgalom is lelassulna: „ha csak egy napig kell az áruknak a határon várakozniuk, az olyan, mintha 2,3 százalékos vámot kellene utánuk fizetni” – nyilatkozta a Die Weltnek Phillip Souta, a Clifford Chance elemzője. Ez azon vállalatok számára nagy baj, amelyek gyártási folyamatainak csak egy része zajlik Nagy-Britanniában; az Airbus például a repülőgépei szárnyát az Egyesült Királyságban gyártatja, a többi alkotóelemet más EU-tagállamokban.
A holland Gazdaságpolitikai Elemzési Hivatal (CPB) elemzése szerint a Benelux államok és Írország is súlyosan megszenvednék a brit kilépést, hiszen ezekben a gazdaságokban jelentős szerepet játszik az Egyesült Királysággal folytatott kereskedelem. Hollandia évi tízmilliárd eurót is bukhat, ez a nemzeti össztermék 1,2 százaléka; ha az Egyesült Királyság nem köt semmilyen kereskedelmi egyezséget az EU-val, a mutató két százalékra is felmehet. Julien Barlan gazdasági elemző a Tribune-ben arról írt, hogy Franciaországnak leginkább az idegenforgalmi ipara sínylené meg a Brexitet, amely fél–egymilliárd eurót bukna, nemzeti összterméke pedig hosszabb távon 13 milliárd euróval, azaz körülbelül fél százalékkal csökkenne.
Vége lehet a liberális frontnak
Mindazonáltal a kontinensen sokan úgy tartják, nincs értelme azért könyörögni a briteknek, hogy maradjanak. A német Wirtschaftswoche főszerkesztője, Miriam Meckel szerint „ideje odakiáltani a briteknek: Menjetek csak!”. Meckel úgy véli, ez megadná a kellő lökést a tagállamoknak, hogy lerázzák magukról a túlzott bürokrácia béklyóját, és végre mozgásba lendülne az európai gépezet. A Spiegel brüsszeli forrásai úgy vélik, a Brexit végre eltakarítaná a szorosabb gazdasági, kül- és biztonságpolitikai integráció egyik fő akadályát.
De mennyi elszánás maradna erre a britek nélküli unióban? Eddig a hollandok, a skandinávok és a németek mellett épp a britek voltak az unión belüli szabadkereskedelem legnagyobb barátai. A britek távozásával viszont az Európai Unió Tanácsában megbillennek az erőviszonyok, és sokkal protekcionistábbá válik az uniós gazdaságpolitika – állítja Clemens Fuest, a müncheni IFO gazdaságkutató intézet elnöke. Mások attól is tartanak, hogy egy jövendő francia kormány követné a brit példát: az Edinburghi Egyetem márciusi közvélemény-kutatása ugyanis azt mutatta, hogy a franciák 53 százaléka jó ötletnek tartaná, ha népszavazást tartanának a „Frexitről”. Dániában nemrég 42 százalék adott hangot hasonló véleményének.
A Wikistrat tanácsadó cég friss elemzése szerint a dezintegrációs, kilépési hullám megnövelné az inflációt az unió déli és keleti tagállamaiban, és több helyütt akár államcsődhöz is vezethet; de nőhet az instabilitás Ukrajnában és a Balkánon is. Németország, a Benelux államok és egyes skandináv tagállamok nagy valószínűséggel szorosabb együttműködésbe kezdenének, míg a kimaradók (köztük a keleti tagállamok) egyre inkább Oroszország felé húzódnának. Szimeon Dzsankov egykori bolgár pénzügyminiszter a washingtoni Peterson Intézet konferenciáján arról beszélt, hogy a tőkepiacokon csak az Egyesült Királyság részvételével, sőt, vezetésével lehet előrevinni az integrációt; e nézet még a skandináv országok és néha Németország támogatását is élvezi. A britek nélkül a kockázati tőkebefektetéseknek és az egységes digitális piacnak sincsen nagy jövője a kontinensen, de a közös energiapolitikának sem, ami pedig lehetőséget biztosítana az EU-nak, hogy hatékonyan lépjen fel Oroszországgal szemben. Dzsankov szerint a britek nélkül a következő évtizedben nem várható 0,7-0,8 százalékos gazdasági növekedésnél nagyobb az EU-ban, míg a fent sorolt esélyek kihasználása akár 1,5 százalékkal is megdobná az unió teljesítményét. A szintén Peterson-elemző Jacob Kirkegaard viszont sem így, sem úgy nem lát vidám kimenetet. Ha nyer is a Remain, azaz a maradást választók tömege, de nem meggyőző fölénnyel, a brit konzervatívok kilépéspárti tagjai nem fognak tágítani álláspontjuktól, Cameron pedig, hogy megőrizhesse pártelnöki és miniszterelnöki pozícióját, arra kényszerül, hogy továbbra is konfrontálódjon az EU-val. Ha marad is az unióban, az Egyesült Királyság „engedetlen partner” lesz.
| A sötét oldal drukkerei Bár a legtöbb nagy európai centrumpárt, legyen az bal- vagy jobboldali, annak szurkol, hogy az Egyesült Királyság az unió tagja maradjon, a Brexitnek is vannak lelkes európai támogatói. A gond csak az velük, hogy annyira vállalhatatlanok, hogy a kilépéspárti britek sem kérnek belőlük: ha együtt mutatkoznának velük, csak elijesztik az ügy mérsékeltebb támogatóit. A francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen egy interjúban azon reményének adott hangot, hogy más európai országok is követni fogják a brit példát, és sorra hátat fordítanak az EU-nak. Le Pen tervbe vette azt is, hogy az Egyesült Királyságban is kampányolni fog, de a brit Munkáspárt távozáspárti képviselője, Gisela Stuart erőteljesen tiltakozott, és azt követelte kormányától, hogy ne engedje be az országba a szélsőséges politikust. A holland Geert Wilders a The Sunday Telegraphban arról beszélt, hogy a kilépéssel a britek száz éven belül másodjára is felszabadítják Európát, és leszámolnak az EU nevű „totalitárius szörnyeteggel”. A napokban pedig Hazafias tavasz címmel tartott közös rendezvényt Bécsben az osztrák Szabadságpárt (ÖFP), a Nemzeti Front és az Alternatíva Németországért (AfD), ahol egy új Európáért emeltek szót, melyben erős nemzetállamok szállhatnak szembe a baloldali és iszlamista „fasizmussal”. Bár a legtöbb tagállamban erősödnek az euroszkeptikus hangok, a felmérések nem elkeserítők. Az EU tagállamaiban megfigyelhető attitűdöket és véleményeket szondázó Eurobarometer legutóbbi felmérése ugyan nem arról árulkodik, hogy nagy népszerűségnek örvendene az európai integráció, de igazán lesújtó véleménnyel is csak kevesen vannak róla. A 28 tagállam átlagát nézve az EU lakosságának 58 százaléka látja pozitívnak a jövőt az unióban. Még az Egyesült Királyságban is 49 százalék adott hangot pozitív érzelmeknek, szemben a 43 százaléknyi negatívval. A legbizalmatlanabbak Ciprus és Görögország polgárai, itt csak 41 százalék hisz abban, hogy jót hoz a jövő. Nyugtalanítóbb válaszok érkeztek viszont arra a kérdésre, hogy számít-e az állampolgárok véleménye Európában. Átlagosan 42 százalék érezte úgy, hogy igen, míg az Egyesült Királyságban és számos déli tagállamban 60 százalék fölött volt a nemmel válaszolók száma; Görögországban majd’ 80 százalék érzi úgy, hogy semmit se számít, mit akarnak a választópolgárok. |
