Az ENSZ a politikai foglyok szabadon engedését kéri Venezuelától

  • narancs.hu
  • 2019. június 22.

Külpol

Azokét, akik békésen gyakorolták állampolgári jogaikat, mégis letartoztatták őket.

A venezuelai politikai foglyok szabadon engedését kérte a kormánytól Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki közölte, hogy több, a belpolitikai válság enyhítését célzó megállapodást is kötött Caracasban.

Bachelet tárgyalt az ellenzék vezetőjével, az elutazása előtt pedig Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai államfővel. Sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy több, az emberi jogok tiszteletben tartását biztosító megállapodást sikerült elérni, és megkapta a kormány kifejezett kötelezettségvállalását arra, hogy felállítanak egy bizottságot a letartóztatottak kínzásának kivizsgálására, és azt is megvizsgálják, melyek a fő akadályai annak, hogy valaki tisztességes igazságszolgáltatási eljáráshoz jusson.

A biztos elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy több politikai foglyot szabadon engedtek, de azt kérte, hogy tegyék ezt mindenkivel, akit azért tartóztattak le, mert "békésen gyakorolta politikai és állampolgári jogait".

Bachelet azt már korábban közölte, hogy Caracasban marad két megbízottja, akinek feladata az emberi jogi tanácsadás, és a belpolitikai helyzet figyelemmel követése lesz.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.