Az EP a globális minimumadó vétójának feladását kéri a kormánytól

  • narancs.hu
  • 2022. július 6.

Külpol

A Bizottságot és a többi tagállamot pedig arra biztatják, hogy ne engedjenek az Orbán-kormány zsarolásnak. 

450 szavazattal, 132 ellenszavazat és 55 tartózkodás mellett állásfoglalást fogadott el szerdán az EUrópai parlament a globális minimumadóról.

A globális minimumadó egy az OECD égisze alatt létrejött megállapodás, amely azt célozza, hogy a nagy multinacionális vállalatok minden országban legalább 15 százaléknyi nyereségadót fizessenek. Az Európai Unióban egy irányelvvel ültetnék át a szabályozást, de a magyar kormány - egyedüliként - blokkolja ennek elfogadását.

Az EP állás foglalása szerint a Magyarország által a társaságiadó minimum szintjéről született nemzetközi megállapodás vétójának feloldásáért cserébe „bejelentett igényeket  [...] már nagyrészt figyelembe vették a nemzetközi megállapodásban", ezért a Parlament „sürgeti Magyarországot, hogy haladéktalanul vessen véget a globális adóügyi megállapodás Tanácsban való blokkolásának".

Az állásfoglalás arra biztatja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy „ne bocsátkozzanak politikai alkudozásba azokkal a tagállamokkal, amelyek visszaélnek nemzeti vétójukkal" és „mindaddig tartózkodjanak a magyar nemzeti helyreállítási terv jóváhagyásától, amíg Magyarország teljes mértékben eleget nem tesz a rendeletben meghatározott valamennyi kritériumnak". Ha Magyarország kitart vétója mellett, akkor nemzetközi kötelezettségvállalásai teljesítése érdekében az Uniónak meg kell fontolnia az alternatív lehetőségek, többek között a megerősített együttműködés használatát, vélik a képviselők.

A képviselők kijelentik, hogy a jelenleg létező nemzetközi adózási szabályok a modern kor gazdaságában nagyrészt elavultak, mivel nem képesek  hatékonyan visszaszorítani az adókijátszást és az adókikerülést, aláássák az egységes piacot, és miattuk a kis- és középvállalkozások elfogadhatatlan  versenyhátrányba kerülnek a multinacionális vállalatokkal szemben.

A képviselők emlékeztetik a tagállamokat, hogy az egyhangú uniós döntéshozatalhoz „nagyon magas szintű felelősségvállalás[ra]" és „lojális együttműködés[re]" van szükség, ahogy az az uniós szerződésben is szerepel. A tagállamoknak hosszú távon mérlegelniük kellene a minősített többségi szavazásra való áttérést, a Bizottságnak pedig újra kellene indítania a vitát arról, hogy az adózás egyes területein fokozatosan át lehet-e térni a minősített többségi szavazásra.

Hogy mi az a globális minimumadó, és miért akadályozza a magyar kormány a bevezetését, arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben: 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.