Az EU Brexit-főtárgyalója szerint nem az unió hibája lesz, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 1.

Külpol

Michel Barnier nem tervez engedni Boris Johnsonnak.

Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója szerint nem az Európai Unió hibája lesz, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból.

Michel Barnier a The Sunday Telegraph című vasárnapi brit konzervatív lapban megjelent írásában leszögezte azt is, hogy nem lehetséges az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó tartalékmegoldás, a backstop eltávolítása a tavaly novemberben elfogadott, a londoni alsóház által háromszor elutasított kilépési megállapodásból.

A tartalékmegoldás alapján az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülése érdekében az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha – illetve amíg – nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné e megoldás alkalmazását.

Emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.
A Brexit után az ír-északír határ lesz az EU és az Egyesült Királyság közötti egyetlen szárazföldi vámhatár, amelynek akadálytalan átjárhatósága az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodás sarkalatos eleme és vívmánya.

A backstop-megoldást tartalmazó kilépési egyezményt az előző miniszterelnök, Theresa May kötötte az EU-val, a Boris Johnson vezette jelenlegi brit kormány és észak-írországi szövetségese, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) értelmezése szerint azonban ez a megoldás elfogadhatatlan, mivel megváltoztatja Észak-Írország alkotmányos státusát az Egyesült Királyságon belül.

Boris Johnson a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapnak adott interjúban megerősítette ezt a londoni álláspontot, mondván: a jelenlegi kilépési megállapodás hozzákötné Nagy-Britanniát az EU-hoz, és az unió "az idők végezetéig basáskodhatna" Nagy-Britannia felett a kereskedelempolitikában, vagy abban a kérdésben, hogy London milyen törvényeket alkothat.

Michel Barnier vasárnapi cikkében hangsúlyozta azonban, hogy a brit belpolitikában zajló Brexit-vitában a backstop-megoldás számos félremagyarázott változata hangzik el. A tartalékmegoldás ugyanis nem arra irányul, hogy megváltoztassa Észak-Írország alkotmányos státusát az Egyesült Királyságon belül, célja pusztán annak biztosítása, hogy Írország és Észak-Írország határa nyitva maradjon.
Barnier szerint az EU egységes belső piacának integritását garantálni kell, és ebben az értelemben a backstop-mechanizmus jelenti a maximális rugalmasságot, amelyet az EU egy külső országnak felajánlhat.

Az Európai Bizottság Brexit-főtárgyalója szerint a tartalékmegoldás "kivételes" ajánlat, amelyet az EU csak az ír sziget egyedi körülményeire tekintettel volt hajlandó megtenni.
Michel Barnier hangsúlyozza: a bizottság kész együttműködni a brit kormánnyal olyan alternatív megoldásokon, amelyekkel elérhetők ugyanazok a célok, mint a tartalékmegoldással, de csak a jelenlegi kilépési megállapodás ratifikálása után.

Ám Barnier közölte cikkében: nem derűlátó azzal kapcsolatban, hogy elkerülhető-e a megállapodás nélküli Brexit, de az EU kész megvizsgálni minden olyan brit előrelépési javaslatot, amely összeegyeztethető a kilépési megállapodással.
A bizottsági főtárgyaló szerint megállapodás nélküli brit kilépés esetén az EU kizárólag saját érdekeinek védelmét tartaná szem előtt.

Barnier figyelmeztette Londont, hogy rendezetlen Brexit esetén is érvényben maradnának az EU-val szembeni brit pénzügyi és egyéb kötelezettségek, amelyek az addigi brit EU-tagságból erednek.
Hozzátette: az EU nem tudja megakadályozni, hogy London a megállapodás nélküli kilépés mellett döntsön, "én azonban nem érteném, hogy mi lenne a logika e döntés mögött, hiszen október 31. (a Brexit jelenlegi határnapja) után is ugyanazokat a problémákat kellene megoldani".

Barnier szerint ezt Nagy-Britanniában is sokan értik, és őt meglepné, ha a britek kritikátlanul elfogadnák azt az érvelést, hogy mindezért az EU lenne a felelős.

Tízezrek tüntettek Nagy-Britanniában Boris Johnson húzása miatt, a parlament felfüggesztése ellen

"Nem engedhetjük meg egy ilyen politikusnak, hogy katasztrófába vezessen minket" - üzenték a tüntetők.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.