Az Európai Tanács elnöke Budapestre utazik, hogy Orbánnal tárgyaljon

  • narancs.hu
  • 2023. november 24.

Külpol

Sajtóhírek szerint a miniszterelnök Charles Michelnek írt levelében az Ukrajnáról szóló tárgyalások megakasztásával fenyegetőzött.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Magyarországra utazik, hogy kétoldalú megbeszélést folytasson Orbán Viktor miniszterelnökkel az Európai Tanács ülésének előkészítéseként írja az X-en (korábban Twitter) Ecaterina Casinge, Michel szóvivője. A találkozót december 14–15-én tartják.

A bejelentéssel kapcsolatban a 444.hu emlékeztetett, Magyarország 2024 második felében vehetné át a Tanács elnökének szerepét, ezt azonban az EU-ban annyira nem nézik jó szemmel, hogy az Európai Parlament júniusban jelentős többséggel fogadott el egy határozatot, amely kétségbe vonja, hogy Magyarország el tudná látni az elnökségi szerepet.

A látogatás mögött az állhat, hogy a Politico értesülései szerint

Orbán Viktor a napokban levelet írt Charles Michelnek, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy kisiklatja az Ukrajnáról szóló tárgyalásokat, amennyiben az uniós vezetők nem kezdenek stratégiai megbeszélésbe a Kijivvel kapcsolatos politikájukról.

A lap szerint Orbán azért fokozza a feszültséget, mert próbál befolyást szerezni a 13 milliárd eurós uniós támogatással kapcsolatban, amelyet a Bizottság a jogállamisági reformokról szóló döntéséig továbbra is blokkol. Igaz, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, ha minden jól megy, hamarosan közel egymilliárd euró már elérhetővé válik Magyarország számára.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.