„Az összes civilizált ország nevében üzenem Észak-Koreának”

  • narancs.hu
  • 2017. november 8.

Külpol

Trump Dél-Koreában vizitált.

„Remélem, hogy nemcsak a mi országaink, hanem az összes civilizált ország nevében üzenem Észak-Koreának: ne becsüljön alá minket, és ne tegyen próbára minket” – mondta Trump tegnap (magyar idő szerint ma hajnalban), a dél-koraei parlamentben tartott beszédében.

Tovább folytatódott hát az üzengetés, az amerikai elnök felszólította Phenjant és Kim Dzsongunt, hogy mondjon le nukleáris rakétaprogramjáról. Továbbá sürgette Phenjan nemzetközi elszigetelését, és azt is, hogy a világ országai tagadják meg Észak-Koreától a „támogatás, ellátás és elismerés minden formáját”. Ez elsősorban Kínának és Oroszországnak szóló üzenet, amelyeket külön felszólított arra, hogy csökkentsék a Kim Dzsongun országával fenntartott diplomáciai kapcsolatokat, a kereskedelmieket pedig szakítsák meg.

Trump ázsiai körútja keretében ejtette útba Dél-Koreát, ám a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet tervezett látogatása elmaradt: a hivatalos ok, hogy rossz volt az idő.

Az észak-koreai nukleáris fegyverkezés részleteiről keresse cikkünket az e heti nyomtatott lapszámunkban:

Magyar Narancs - Archívum részletes

A Momentum politikájáról és nemrég megjelent programjáról az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy valóban lehet-e a bal-jobb törésvonalat meghaladva, klasszikus politikai ideológia nélkül politizálni. A Narancs kritikája a programunkról (Teczár Szilárd: Éles részletek, Magyar Narancs, 2017.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.