Történelmi döntés: az unióban azonos neműek is lehetnek házastársak
relu_adrian_coman_si_robert_clabourn_hamilton_75588100.jpg

Történelmi döntés: az unióban azonos neműek is lehetnek házastársak

  • MTI
  • 2018. június 5.

Külpol

Még akkor is, ha egy-egy ország törvénye ennek ellentmond.

A házastárs fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is – ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden.
Az ügy előzménye, hogy egy azonos nemű, román-amerikai pár az ahhoz szükséges dokumentumok kibocsátását kérték a román hatóságoktól, hogy az amerikai fél házastársával együtt Romániában munkát vállalhasson, illetve ott állandó jelleggel tartózkodhasson. A román hatóságok azonban elutasították a tartózkodási jog megadása iránti kérelmet, a többi között azzal az indokkal, hogy az amerikai Romániában nem minősülhet uniós állampolgár házastársának, mivel e tagállam nem ismeri el az azonos nemű személyek között kötött házasságot.
Az uniós bíróság szerint, noha a tagállamok saját hatáskörben rendelkezhetnek arról, hogy engedélyezik-e, vagy sem az azonos neműek közötti házasságkötést, nem akadályozhatják az uniós állampolgárok szabad tartózkodáshoz való jogának gyakorlását azzal, hogy az Európai Unión kívüli országból származó, azonos nemű házastársától megtagadják a területükön való állandó tartózkodást. Ellenkező esetben a szabad mozgáshoz való jog tagállamonként változna az azonos nemű személyek közötti házasságra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezésektől függően.
A bíróság kimondta, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló uniós irányelv szerint

a házastárs fogalma nemi szempontból semleges.

Így magában foglalhatja az érintett uniós állampolgár azonos nemű házastársát is. Hozzátették: nem uniós állampolgár tartózkodási jogának biztosítása szempontjából nem sérti a házasság intézményét egy tagállam azon kötelezettsége, hogy elismerje az azonos nemű személyek között egy másik tagállamban megkötött házasságot.
A bíróság arra emlékeztetett, hogy e kötelezettség nem írja elő a tagállamok számára, hogy rendelkezzenek az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Egy nem uniós állampolgár tartózkodási joga elismerésének kötelezettsége pedig nem sérti az érintett tagállam nemzeti identitását, és nem veszélyezteti annak közrendjét – tették hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”