„Nem vagyunk és soha nem leszünk rasszisták” – kiáltotta a parlamentben az új olasz kormányfő

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. június 5.

Külpol

A felsőház állva tapsolta meg.

Az új olasz kormány véget vet a „migrációs biznisznek” – jelentette ki a szenátus keddi bizalmi szavazása előtt Giuseppe Conte kormányfő, s ugyanekkor a menedékkérők kötelező és automatikus szétosztását is szorgalmazta. Egyesek a hamis szolidaritás leple alatt tesznek szert anyagi haszonra a migrációval – hangoztatta Conte, majd kijelentette, hogy kormánya nem jobb- vagy baloldali programot követ, csak azt nézi, mi válik az ország lakosságának előnyére.

„Ha a populizmus azt jelenti, hogy meghallgatjuk az emberek igényeit, akkor populisták vagyunk! Ha a rendszerellenesség azt jelenti, hogy felszámoljuk a régi kiváltságokat és érdekszövetségeket, akkor rendszerellenesek vagyunk!” – jelentette ki.

Az új miniszterelnök kiemelte, hogy Olaszország a NATO hagyományos szövetségese marad, de nyit Oroszország felé az „orosz népet sújtó” szankciók felülvizsgálásával. Kijelentette, a római kormány erősebb és igazságosabb Európát akar.

„Olaszország azt akarja, hogy az Európai Unióba érkező menedékkérőket automatikus és kötelező módon osszák szét a tagállamok között”

– erősítette meg. A migráció eddigi kezelése szerinte csődnek tekinthető; Európa jóváhagyta számos ország „önző bezárkózását”, amitől a költségek és a nehézségek a határállamokra, közöttük is elsősorban Olaszországra helyeződtek át.

„Nem vagyunk és soha nem leszünk rasszisták!”

– kiáltotta a római parlamentben az olasz miniszterelnök, amikor megemlékezett a Dél-Itáliában a napokban meggyilkolt afrikai idénymunkásról. A szenátorok állva tapsoltak. Az M5S–Liga-többségű felsőház mintegy hatvanszor szakította meg tapssal Giuseppe Conte beszédét.

Az olasz kormányfő hangsúlyozta: védelmet nyújtanak a legálisan érkező, Olaszországban dolgozó és az olasz gazdasági növekedéséhez hozzájáruló bevándorlóknak. Ezzel egy időben szigorúan kívánnak fellépni az embercsempészekkel szemben, kiszorítva a befogadási rendszerből a szervezett bűnözést. Hozzátette, hogy ahol erre adottak a törvényes feltételek, az illegális bevándorlókat hazaszállítják. Szorgalmazta, hogy az európai gazdasági együttműködésre pályázó harmadik országok számára legyen kötelező a kétoldalú kitoloncolási egyezmények tiszteletben tartása is.

Mindeközben Matteo Salvini az új, populista olasz kormány belügyminisztere tegnap arról beszélt, hogy Orbán Viktorral együtt fog dolgozni azon, hogy megváltoztassák az Európai Unió szabályait.

Az olasz belügyminiszter Orbánnal változtatná meg az EU-t

Formálódik a populista tengely Európában, pont az Európa Parlamenti választások előtt. Matteo Salvini a szélsőjobboldali Lega titkára lett az új, populista kormány belügyminisztere Olaszországban. Salvini hétfőn a Róma melletti Fuimicinoban tartott gyűlésén arról beszélt, hogy épp aznap hívta őt telefonon Orbán Viktor.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.