Tizenhat hónappal ezelőtt még homokot meg néhány hipermarketből elszabadult nejlonzacskót kavart a sivatagi szél ott, ahol ma a világ egyik legkorszerűbb, 60 ezer néző befogadására alkalmas Forma-1-es pályája áll. Április 2. és 4. között futamot rendez a Bahreini Királyság.
A high-tech kísérőlétesítmények közt van helikopterleszálló, VIP-torony, egészségügyi és egyéb szolgáltatóintézmények, valamint a legfontosabb: hathengeres sajtóközpont, mely rekordmennyiségű (550) újságírót bír kényeztetni. A reptéren hőérzékelő szűri ki a fertőző betegeket, a többieknek az erre szokásos macerával ellentétben rögvest beütik a vízumát, és taxin, luxusbuszon száguldhatnak vadiúj autópályán a helyszínre.
A kis ország királya nagyot álmodott: a beruházás 56,4 millió bahreini dinárba (150 millió dollár) került, nem számítva a járulékos költségeket, szállodabővítéseket vagy az olyan bagatelleket, mint a kérészéletű sivatagi gyepszőnyeg és igény szerinti virágeső. Hogy az országimázsba fektetett összeg egyáltalán megtérülhessen, ahhoz először le kell bonyolítani az eseményt nagyobb botrányok nélkül, és ez nem is olyan egyszerű: míg a turisták egy esetleges terrortámadástól tartanak, addig őfelségének most is inkább a síita aktivizmustól fáj a feje.
Gilgames és tengeri híd
A 650 km2 területű, több kisebb-nagyobb szigetből álló Bahreinben 650 ezer ember él. Ennek csak 65 százaléka helyi, a többiek nagyrészt ázsiai vendégmunkások, kisebbrészt más országbeli arabok, perzsák, továbbá Nyugatról importált szakemberek és amerikai katonák. A munkavállalók csaknem fele külföldi. A helyi népesség folyamatosan nő, a sekély tengertől elhódított részekkel együtt pedig az ország is lassan terjeszkedik. Legutóbb 2001-ben nőtt nagyot, amikor a hágai Nemzetközi Bíróság - a szomszédos Katarral szemben - neki ítélte az értékes Havar-szigeteket.
Bahrein stratégiailag fontos helyen, a Perzsa-öböl közepén, Szaúd-Arábia partjainál fekszik. Már ötezer évvel ezelőtt fejlett kultúrával rendelkezett, a kereskedelmi útvonalak fő állomása volt Mezopotámia, India és Perzsia között; állítólag ez a Gilgames-eposzban keresett Halhatatlanság szigete is. Sokáig portugál gyarmatosítók, perzsa sahok és arab törzsek marakodtak a szigetért, végül persze a britek kezére került. 1971-ben nyerte el függetlenségét.
1932-ben itt találtak először a térségben olajat. A fekete arany bányája nem bizonyult olyan kifogyhatatlannak, mint a környező országokban, úgyhogy hamar rákényszerültek a gazdaság diverzifikálására. A bankoknak és off-shore cégeknek hála, Bahrein ma a régió pénzügyi központja. Az utóbbi években fellendült az idegenforgalom: no nem a hátizsákos, hanem az ötcsillagos.
Rengeteg a szórakozni átruccanó szaúdi, akik a tengert átszelő autópályán hajthatnak ide. A 25 km hosszú hidat - közepén egy mesterséges szigeten meghúzott határral - 1986-ban adták át. A szaúdi férfiak az alkohollal és táncosnőkkel gazdagon ellátott bárok, a szerencsés szaúdi nők pedig a mozi és az autóvezetés iránti szenvedélyük kiélése miatt járnak a szabados szigetre. (Évente egyszer a bahreiniek is nagy számban autóznak át a hídon - Mekkába.) Bahrein a szimbolikusnak tekinthető hídnál erősebb szálakkal is kötődik a szomszédos Nagy Testvérhez: a gazdaság legfőbb alapja ugyanis a szaúdi nyersolaj-finomítás.
Emírből király
Bahrein a térség egyik leggyorsabban demokratizálódó állama. Az uralkodó Sejk Hamad bin Isza al-Kalifa 1999-ben örökölte meg apjától az emíri trónt. Igaz, 1994 és 1997 között több zendülés is volt, vallási konfliktussal tetézett gazdasági-politikai okok miatt. A legtöbb olajmonarchiához hasonlóan a lakosság aránytalanulrészesült az olajmillárdokból, ráadásul itt az uralkodó szűk elit - a háború előtti Irakhoz hasonlóan - szunnita, míg a lakosság nagyobb része, körülbelül 70 százaléka síita. 'k az elnyomottak, legyenek bár plázákon, amerikai filmeken, saját autón és márkás farmeren nevelkedett középrétegek vagy falusi szegények, akik ma is döngölt padlón, kecskék társaságában, hagyományos arab módon élnek. A korábbi uralkodó a síitákat Irán ügynökeinek kiáltotta ki: kizárta őket a hadseregből, és megbízható pakisztáni zsoldosokkal felvértezve jól megtömte velük a börtönöket. (Irán valóban támogatja a világszerte többnyire kisebbségben levő síitákat, s Bahreinre a britek kivonulásakor igényt is tartott, ám az ország a függetlenséget választotta.)
Sejk Hamad óvatos reformokba fogott: kezdeményezte egy alkotmány létrehozását, melynek elfogadásáról 2001 februárjában népszavazás döntött. A 97 százalékos támogatottságnál érdekesebb, hogy nők is szavazhattak. Az elmúlt években több száz politikai fogoly kapott amnesztiát, a száműzöttek közül többen hazatérhettek. Bejegyezték az első majdnem-pártot. A 2002-es év különösen mozgalmasra sikeredett: februárban az uralkodó emírből királlyá koronáztatta magát, s kikiáltották a királyságot. Márciusban lezajlottak az ország történetének első helyhatósági, októberben az első parlamenti választásai. Decemberben, csaknem harminc év abszolutisztikus kormányzás után, összeült a parlament, bár nyolcvan tagjából csak negyven kerülhetett be választás útján: a többit, a szúratanács tagjait, a király jelölte ki.
A törvénykezés az iszlám jog, a saría és az angol jog keverékén alapul. Például a nőknek van szavazati joga, de ingatlantulajdonosok már nem lehetnek; ingyenes az orvosi ellátás és a gyógyszer, de nincs független bíróság. Az uralkodódinasztiából kikerülő miniszter nagybácsik, tárca nélküli sejkek és más atyafiak továbbra is hatalmas vagyonnal és kiváltságokkal rendelkeznek: a legjövedelmezőbb cégek, bankok, olaj-, alumínium- és építési vállalatok tulajdonosai, az energiaszektor, a távközlési monopólium fő haszonélvezői. Ilyen körülmények közt őfelsége ad hoc népjóléti intézkedései - hogy például királysága örömére egyik napról a másikra elengedi minden olyan ingatlanhitel hátralékát, aminek a fele már törlesztve van - nem oldják meg az alapvető problémákat, például a munkanélküliséget, ami egyébként a harcos síiták állandó vesszőparipája.
Bahrein az első Öböl-háborúban a szövetségesek fontos légibázisaként szolgált. Az iraki háborútól viszont elhatárolódott, az aktív szerepvállalás Katarra korlátozódott. A bahreini szunnita uralkodókat érthető okokból különösen érzékenyen érintette az iraki síita ellenállásra is bazírozó amerikai stratégia. Felerősödött az országban az Amerika-ellenes érzület, aminek nem használt, hogy a szigeten állomásozik az amerikai haditengerészet ötödik flottája. A háború újabb ürügyet szolgáltatott a helyi radikális erők utcára vonulásához, őfelsége pedig aggódva leste, hogy a gyújtogató és kirakatbetörő tömegek indulata mikor fordul Bushról az ő személye felé. Tegyük hozzá: a randalírozók csak kis részben meggyőződéses fundamentalisták, többnyire forrófejű ifjú lázadók, akik Levis farmerben és Ford autóban elvezetnek a tüntetésre, felgyújtanak egy McDonald'sot, majd 2 liter popcorn és 1 liter kóla kíséretében komolyabb lelkiismereti válság nélkül nézik végig a Terminátor 3-at.
Bahreinben pillanatnyilag csend honol. Ragyognak a kirakatüvegek, hajónyi autók döngetnek, fekete nők piros tangák közt válogatnak. Balról dől Hollywood, jobbról előz Bollywood, közepén meg itt a Forma-1. A kis sziget talán nem süllyed el a több tíz ezerre becsült látogató rohamától, a helyi lányok pedig máris új mintát festetnek hennával a tenyerükre: az autópálya körvonalát. A nagy felhajtás feledteti az utóbbi évek kellemetlen híreit az erőszakba torkolló demonstrációkról, az Amerika-ellenes jelszavakról, a követségek megrohamozásáról. Ami pedig az alattvalókat illeti, történik végre valami, főleg azután, hogy a napokban a tiltakozások hatására beszüntették ahelyi Big Brothert. A Forma-1 még az iszlám fundamentalisták szemében is feddhetetlen: motor bőg, szivarok repesztenek, lóerőből errefelé sosem elég. Az viszont csak idő kérdése, hogy a benzingőz eloszlása után mikor lesz megint valami gáz.
Orosz Ildikó
