Beismerő vallomást tett az isztambuli merénylet elkövetője

Külpol

A robbantást a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt megrendelésére hajtotta végre.

Beismerő vallomást tett az a fiatal, szíriai állampolgárságú nő, akit a 6 halálos áldozatot és 81 sebesültet követelő isztambuli robbantás elkövetésével gyanúsítanak – írta a török média a helyi rendőrségre hivatkozva hétfőn.

Ahlám Albasír beismerte, hogy vasárnap délután pokolgépet helyezett el Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, az Istiklalon. Azt is elismerte, hogy a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) megrendelésére hajtotta végre a robbantást, és az észak-szíriai Kobaniból kapta a parancsokat. A nőt a török média szerint a PKK titkosszolgálata képezte ki.

Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfő hajnalban bejelentette, hogy őrizetbe vették a vasárnapi merénylet fő elkövetőjét, aki vélhetőleg a az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. A fiatal nőt több gyanúsítottal együtt egy az isztambuli Kücükcekmecében található lakásban tartóztatták le, ahol nagy mennyiségű, eurót, aranyat, pisztolyt és lőszereket találtak. Soylu szerint a gyanúsított Görögországba akart menekülni.

Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított a nagy erejű, TNT-vel végrehajtott támadás után, amelynek csak török halottjai vannak. Egyebek között egy kilencéves kislány és édesapja, illetve egy 15 éves kamaszlány és édesanyja is életét vesztette.

A belügyminiszter tájékoztatása alapján eddig 46 embert vettek őrizetbe.

A merényletet követően Ankara visszautasította az Egyesült Államok részvétnyilvánítását arra hivatkozva, hogy Washington a "kobani kurd terroristák támogatója". Soylu leszögezte, át kell gondolni, hogy Törökország milyen kapcsolatot akar fenntartani egy olyan állammal, amely terroristákat pártfogol.

Ankara korábban is gyakran kifogásolta, hogy az Egyesült Államok támogatja a törökök által a PKK bábjának tekintett szíriai Népvédelmi Egységeket (YPG). Az YPG Washington helyi szövetségese volt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban. Kobaniban 2015-ben nagy csata zajlott, amelynek következtében a kurd csapatok nyugati támogatással kiszorították a dzsihadistákat a térségből. A város jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők nevű katonai szövetség felügyelete alatt áll, amelynek az YPG is része.

Isztambulban legutóbb 2016 szilveszterén követtek el merényletet a Boszporusz partján található Reina klubban. Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt, amelyek túlnyomó többségét az Iszlám Állam vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.