Bejelentkezett a kórházból a koronavírusos brit kormányfő

  • MTI
  • 2020. április 6.

Külpol

Betegágyából is arra intette a briteket, hogy a kormányzati útmutatást betartva maradjanak otthon.

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte hétfőn, hogy jó hangulatban van és folyamatosan dolgozik az új koronavírus okozta betegsége miatt szükségessé vált kórházi kezelése közepette is.

A Downing Street előző este jelentette be, hogy az 55 éves kormányfőt elővigyázatossági megfontolásokból, orvosának tanácsára kórházba szállították, miután betegségének egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt született az a döntés, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

A hétfői tájékoztatásból kiderült az is, hogy a brit miniszterelnököt a londoni St. Thomas kórházban kezelik. A kórház néhány száz méterre van a Downing Street-i kormányfői rezidenciától, a Temze túlpartján, éppen szemben a parlament épületegyüttesével.

A Twitteren hétfő délután közzétett üzenetében Johnson tudatta, hogy rutinvizsgálatok céljából ment kórházba, de egyébként jó hangulatban van, és folyamatosan kapcsolatban áll stábjával.    Betegágyából is arra intette a briteket, hogy a kormányzati útmutatást betartva maradjanak otthon, ezzel is segítve az állami egészségügyi szolgálat (NHS) életmentő munkáját.

A kormányfő szóvivője is azt közölte hétfő délutáni tájékoztatóján, hogy Boris Johnson jó hangulatban van, dolgozik, folyamatosan kapja kórházi szobájában a kormányzati dokumentumokat és ellátja miniszterelnöki teendőit.

A Downing Street már korábban bejelentette, hogy ha Boris Johnson a betegség miatt időlegesen kiesne a munkából, akkor Dominic Raab külügyminiszter venné át a napi ügyek intézését a miniszterelnök felgyógyulásáig. A hivatalos nyilatkozatok azonban folyamatosan hangsúlyozzák, hogy erről jelenleg nincs szó, változatlanul Johnson irányítja a kormány munkáját, bár a hétfői kabinetülésen, amelynek elsődleges napirendi pontja a koronavírus okozta járvány megfékezését célzó munka volt, Raab elnökölt.

Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia és Matt Hancock brit egészségügyi miniszter is, de ők már felépültek, kórházi kezelésre nem szorultak, és elkülönítésük véget ért.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.