Bekérette a bukaresti magyar nagykövetet a román külügyminisztérium Németh Zsolt posztja miatt

  • narancs.hu
  • 2023. február 7.

Külpol

A képviselő azt írta közösségi oldalán, hogy „a székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi a korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”

Bekérette a bukaresti magyar nagykövetet a román külügyminisztérium Németh Zsolt hétfői Facebook-posztja miatt – írja a hvg.hu

Ugyanis az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke egy fotó kíséretében azt írta ki közösségi oldalára, hogy „a székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi a korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”

A román külügyminisztérium honlapján közzétett közleményben határozottan elutasította Németh Zsolt megjegyzését, mely a székely zászló korlátozástól mentes szabad használatát követeli. A bukaresti magyar nagykövetet a történtek után Bogdan Aurescu bekérette a külügyminisztériumba, hogy közölje a román fél álláspontját. Hangsúlyozták, hogy a román jogrendszer mind a 20 nemzeti kisebbséghez tartozók számára biztosítja a jogot, hogy sajátos jelképeiket a magánéletben és a kulturális vagy vallási eseményeiken is használhassák.

A közleményben leszögezik azt is, Romániában nem létezik Székelyföld elnevezésű közigazgatási terület, így annak elfogadott jelképe sem lehet. Ugyanakkor Romániában minden közigazgatási területi hatóságnak joga van saját jelképeket használni, amelyek az adott területen élő teljes lakosságot képviselik.

A román külügyminisztérium a közleményben megismételte kérését, hogy a magyar hivatalos személyek a nyilvános nyilatkozataikban tanúsítsanak visszafogottságot, és a két ország kétoldalú kapcsolatainak megerősítése érdekében járjanak el, nemzetiségtől függetlenül, írja a hvg.hu. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.