Azeri életkép – Beledurrantott az APEH-be

  • Berta László
  • 2014. január 27.

Külpol

Hegedüs Csaba, a birkózószövetség elnöke a friss Narancsban idilli üzleti paradicsomnak festette le Azerbajdzsánt, és nagy tisztelettel beszélt az ottani birkózást irányító kollégáiról. Akik például az adóhivatal első emberei.

A musavat.com szerint múlt decemberben Samir Kurbanov fegyverrel a kezében lépett a hivatal főbejáratához és tüzet nyitott a biztonsági kamerára, majd megfenyegette az igazgatótanács tagjait: „Amit összegyűjtötök, az haram, jótékonykodjatok ebből az én részemre.” A haram az iszlámban általában a vallásos közösség számára tiltott dolgok összefoglaló neve.

Az AzNews.az információi szerint Samir hosszú ideje az adóügyi minisztérium biztonsági vezetőjeként dolgozott, ám nem sokkal korábban eltávolították pozíciójából. A biztonsági szolgálatot ellátó vezetők – bárkiről legyen is szó – a hivatalos fizetésen túl mindig kaptak egy 50 ezer manatos, nem hivatalos csomagot. Samirt minden bizonnyal az bosszantotta fel, hogy e csomagok kiosztását megszüntették. Letiltották a 14 millió forint nagyságrendű cafit, és mivel a manat nem bóvli – 1 manat 284 Ft, lenyomja a dollárt és majdnem egy az egyben váltják az euróval –, kicsit nyíltabban és közelebbről lőtt bele a minisztériumba, mint hajdanán az ismeretlen beszari a pesti rendőrpalotába. Helyi jól értesültek szerint tettével két személynek kívánt üzenni. Az egyik Fazil Mammadov adóügyi miniszter és a helyi birkózószövetség elnöke, a másik Fazil rokona, Yaleddin Iszgenderov. Az eset óta kettejüket testőrök kísérik.

A lövöldöző különben a másik birkózófőnök, Namig Alijev sógora. Ez az Alijev, mint azt a Narancs-interjúban (lásd: „Nincs fal közöttünk”, Magyar Narancs, 2014. január 23.) Hegedüs Csaba elmondta, nem az államelnök Ilham Alijev rokona, de azért elég nagy hal, nem mellesleg a védelmi minisztérium első titkára, adóügyi miniszterhelyettes és e hivatal igazgatójának, Necmettin Szadikovnak a „keresztfia”. Szadikov is álláshalmozó: a vezetőségi tanács első titkára is egyben. Megbízható forrás szerint Szadikov fia is az adóügyi hivatalban tölt be vezető tisztséget. „Az igazgató úr fia, Mehmet Szadikov, Fazil Mammadov beleegyezésével néhány hónapja a bakui városi adóhivatal parancsnoki rangban lévő vezető beosztású alkalmazottja lett.” Az Orbán-rendszer új barátai nem sokat variálnak, az azeri adóhatóságnál mindenki rokon, és egyúttal más vezető beosztásokban is tetszeleg.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.