Biden válsághelyzet bevezetését fontolgatja az abortusz korlátozása miatt

Külpol

„Tiltakozzanak tovább. Továbbra is nyilvánítsanak véleményt. Ez rendkívül fontos. Sok mindent tehetünk a nők jogaiért” - mondta az amerikai elnök.

Az amerikai elnök vasárnap beszélt arról, hogy kérésére a hivatala már vizsgálja annak a lehetőségét, van-e hatásköre az abortusszal kapcsolatos közegészségügyi vészhelyzet kihirdetésére, miután a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az abortuszt országszerte legalizáló Roe kontra Wade döntést - írja a 444.hu.

A lap szerint Joe Bident biciklizés közben állították meg a riporterek Delawareban, miután pénteken már kiadott egy elnöki rendeletet, ami biztosítja a nők hozzáférését a gyógyszeres abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz.

Az elnök ekkor azt mondta az újságíróknak, hogy jogszabályba akarta iktatni az abortuszhoz való jogot, valamint a Fehér Ház előtt tüntetőknek is üzent:

„Tiltakozzanak tovább. Továbbra is nyilvánítsanak véleményt. Ez rendkívül fontos. Sok mindent tehetünk a nők jogaiért.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.