Tábor Áron

Jogfosztás után

Az amerikai abortuszdöntés és következményei

Publicisztika

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Ha Ruth Bader Ginsburg, a legfelsőbb bíróság legendás liberális tagja nem hal meg 2020-ban, másfél hónappal az elnökválasztás előtt – vagy ha még 2014-ben visszavonul, hogy az utódját Barack Obama az akkor demokrata többségű szenátussal szavaztathassa meg… Ha Donald Trump nem nyer 2016-ban… Ha a 2000-es elnökválasztáson Floridában pár száz szavazat máshogy alakul… Ha még 1991-ben az első fekete főbíró, Thurgood Marshall nem republikánus elnökség alatt vonul vissza… Sok ilyen sóhaj hangzott el azután, hogy a legfőbb bírói testület a múlt héten 5:4 arányban felülbírálta az abortusz alkotmányos jogát kimondó fél évszázados precedenst, és a szoros eredmény valóban arra utal, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása kellett az elmúlt évtizedek egyik legdrámaibb amerikai jogfosztásához. Más nézőpontból azonban az okok strukturálisak: az utolsó nyolc elnökválasztásból hétszer a demokrata jelölt szerzett több szavazatot, a demokrata szenátorok rendre több állampolgárt képviselnek, mint a republikánusok, mégis az abortuszról szóló határozatot kizárólag republikánus elnökök által jelölt bírák hozták meg. Az elektori rendszer és a szenátus összetétele felülreprezentálja a kisebb népességű, ritkábban lakott államokat, ami a többségi álláspontnál jóval konzervatívabb szakpolitikákhoz vezet.

Az abortuszhoz való jog felülbírálásához kellett emellett – a fegyvertartás kérdésének átpolitizálásához hasonlóan – az a több évtizedes kitartó konzervatív mozgósítás, amely elérte, hogy a republikánus politikusok kizárólag az ideológiai szempontjaikat maradéktalanul érvényesítő bírókat jelöljenek (a fegyvertartás kérdésében végbement ideológiai fordulatról lásd: Kegyetlen ország, Magyar Narancs, 2022. június 16.). A fegyvertartáshoz hasonlóan a legfelsőbb bíróság most is az amerikaiak többségi véleményével ellentétes álláspontra jutott. A napokban republikánus vezetésű államok sora léptethet hatályba ún. szívhangtörvényeket, amelyek a magzati szívhang kimutathatóságától kezdve teljesen tiltják az abortuszt.

E javaslatok többnyire szűk többséget élveznek, de az ellenzők aránya jelentősen megnő, amint kiderül, hogy a szívhang már akár a terhesség hatodik hetében érzékelhető, még azelőtt, hogy sok nő egyáltalán tudatában lenne az állapotának.

Összességében azonban a közvélemény-kutatások következetesen azt mutatják, hogy a legfelsőbb bíróság ítélete az amerikaiak túlnyomó többsége által valamilyen formában támogatott jogot vont meg. Kevesebb, mint ötödük gondolja azt, hogy semmilyen körülmények között sem megengedett az abortusz, és a Gallup felméréseiben rendre 60 százalék fö­lött volt azok aránya, akik szerint a terhesség megszakításának az első három hónapban legálisnak kellene lennie. Idén májusban, miután a Samuel Alito bíró nevéhez köthető határozattervezet példátlan módon kiszivárgott, rekordmagasra, 67 százalékra ugrott ez utóbbi kérdésben a támogatók aránya, és hosszú idő után először az amerikaiak egyértelmű többsége – 55 százaléka – „pro-choice”-ként, azaz a nők döntési jogának támogatójaként azonosítja magát. Más kutatások is azt erősítik meg, hogy a közvélemény szemében elhibázott a mostani döntés: az amerikaiak nagyjából kétharmada meghagyta volna az 1973-as Roe vs. Wade precedensértékű ítélet nyomán kialakult gyakorlatot, és még a republikánus szavazók között is számottevő kisebbség ellenzi a status quo felborítását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.