Bolsonaro Merkelnek: „Fogja a pénzét és erdősítse újra Németországot”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. augusztus 15.

Külpol

Szerinte Németországnak nagyobb szüksége van erre, mint Brazíliának.

A brazil elnök szerint Németországnak saját területének újraerdősítésére kellene fordítania azt az összeget, amelyet a minap megvont a brazil erdők fenntarthatóságát védő projektek támogatásától.

A német környezetvédelmi miniszter múlt hét végén jelentette be, hogy az amazonasi esőerdők irtásának drasztikus felgyorsulása miatt a tárca leállítja az őserdők és a biodiverzitás védelmét szolgáló projektek támogatását, és ennek értelmében mintegy 35 millió euró értékű támogatást zárol.

Jair Bolsonaro személyesen Angela Merkel kancellárnak üzent, és úgy fogalmazott: „Üzennék a szeretett Angela Merkelnek. Fogja ezt a pénzt és erdősítse újra Németországot.” Németországnak sokkal nagyobb szüksége van erre, mint Brazíliának – tette hozzá.

Jair Bolsonaro, brazil elnök

Jair Bolsonaro, brazil elnök

Fotó: MTI

Az Amazonas őserdeit is figyelő brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) szerint az ország idén jelentősen több erdőt veszített, mint a korábbi években. Az INPE volt igazgatója augusztus elején távozott posztjáról azt követően, hogy Bolsonaro többször bírálta az intézetet, azt állítván, jelentéseik az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének.

Távozik posztjáról az intézet vezetője, aki felhívta az Amazonas-medence gyorsuló pusztítására a figyelmet

Nem egyeztetett a kormányzati tisztségviselőkkel, ezért „nehéz helyzetbe hozta Brazíliát." Távozik posztjáról az Amazonas őserdeit is figyelő brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) igazgatója, miután Jair Bolsonaro államfő többször bírálta az intézetet, azt állítván, hogy legutóbbi jelentéseik az erdőirtások ütemének gyorsulásáról ártanak Brazília hírnevének - jelentette be szombaton a tudományügyi minisztérium szóvivője.

A dpa német hírügynökség megjegyezte: Németországnak nagyjából 11,4 millió hektárnyi erdeje van, ez az ország területének 32 százalékát teszi ki. Az erdőségek területe enyhén növekedett az utóbbi tíz évben.

Figyelmébe ajánljuk