A segélycsomagról már az októberi elnökválasztás előtt sikerült megállapodnia Cardoso elnöknek a G7 hitelezőivel, akik alighanem szem előtt tartották azt is, hogy az államfő alapvetően ésszerű gazdaságpolitikát folytat, érdemes tehát beruházni az újraválasztásába. Washington oldaláról ennél is többről volt szó, hiszen Brazília az egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere, az amerikai cégek jelentős felvevőpiaca, amely, ha csődbe kerül, a következmények sokkal erőteljesebben érintik az Egyesült Államokat, mint a korábbi, délkelet-ázsiai válságok.
Végre műfogsor
Fernando Henrique Cardoso október végén meg is nyerte a választást. Miután előzőleg nagy nehezen kiharcolta az alkotmánymódosítást, amely másodszori indulását egyáltalán lehetővé tette, ő lett Brazília első - választott - államfője, aki másodszor is betöltheti a legmagasabb közhivatalt. Sikerének fő oka az általa - még pénzügyminiszterként - kidolgozott, 1994-es valutastabilitási program működőképessége volt. A megelőző tíz inflációs évet Brazília elveszett évtizedeként emlegetik, és Cardoso ebből a gödörből rántotta ki az országot az új, értékálló pénz, a real bevezetésével és árfolyamának rögzítésével.
Közelebbről nézve azonban erősen kérdéses, hogy valóban kirántotta-e. Kétségtelen, hogy a bérből, fizetésből élő brazilok helyzete igen rövid időn belül érezhetően megváltozott. Mindenki láthatta: a fogyasztói árak színvonala állandósult, immár hosszabb távú fogyasztási terveket is lehet szövögetni, kitágult a hétköznapi fogyasztói szabadság. Az elnök egy nyilatkozatában így példálódzott: "Hála a realnak, végre a szegényeknek is van elég pénzük műfogsorra." Ez a műfogsordolog aztán az utóbbi hónapokban egyre inkább gonosz élcelődések tárgya lett.
Cardoso január elsején, újbóli beiktatásának napján arról biztosította ünnepélyesen Brazília népét, hogy ő bizony nem lesz válságmenedzser, a bizalmat arra kapta, hogy legyőzze a válságot. Két hetet sem kellett várnia, hogy máris kellő oka legyen keservesen megbánni elsietetten magabiztos kijelentését. A spekulánsok már kóstolgatták egy ideje a realt, de most jól bele is haraptak. A brazil központi bank vezetője, Gustavo Franco 13-án lemondott, és a kormány még ezen a napon bejelentette, hogy kiszélesíti a sávot, amelyen belül engedélyezi a real adásvételét. Ez körülbelül nyolcszázalékos hivatalos leértékelést jelentett.
A most kirobbant - és lapzártánkkor még nyitott kérdés, hogy mennyire mélyre hatoló - brazíliai válság hátterében ott rejlenek mindazok az okok, amelyek a Délkelet-Ázsiában kezdődött, Oroszországot összeroppantó és Kínát is egyre jobban fenyegető pénzpiaci összeomlást körbegörgették a világon. Lényegében bizalmi válságról van szó: néhány befektető, megsejtve a közeledő veszélyt, eloldalog a pénzével, terjed a pánik, menekül a külföldi tőke, és vele együtt a valutában őrzött belföldi megtakarítások, a tőkehiány fojtogatni kezdi a reálgazdaságot, munkanélküliség, a megtakarításokért roham a bankok ellen, csőd, kétségbeesés, őrület.
Kamatozó tétlenség
A stabil real mögött eleve ott rejlett a brazil gazdaság egyik legsebezhetőbb pontja: a magas kamatlábak, amelyekre a külföldi befektetők bizalmának a megnyerése érdekében volt szükség. Mindenki tudta ugyanis, hogy a real csak nevében reális, valójában erősen túlértékelt, tehát bármikor spekulációs célponttá válhat. Zord időkben a bizalom csökken, megszerzéséért még több áldozatot kell hozni, tovább kell emelni a kamatokat. A belföldi tőkét viszont ez nem befektetésre, hanem a kényelmesen kamatozó tétlenségre ösztönzi, vagyis a motor eleve köhögni kezd. Csupán Sao Paulo államban százharmincezer munkahely szűnt meg 1998-ban.
Cardoso már többször beígérte azokat a szigorításokat, amelyek szükségesek volnának az államkassza rendbetételéhez, de kiszolgáltatott volt és maradt egy olyan parlamenti többségnek, amely saját pozícióit féltve a legkisebb erőfeszítésre sem képes rászánni magát - még a közszolgálati dolgozók nyugdíjjárulékának enyhe felemelését sem sikerült keresztülvinnie. Ezenkívül ott vannak a vadul költekező szövetségi államok: adósságaiknak 90 százalékát finanszírozta újra tavaly a kormány - a piaci kamatláb egyötöde és harmincéves törlesztési idő mellett.
A mostani krach közvetlen oka az volt, hogy az egyik szövetségi állam - Minas Gerais - három hónapos fizetési moratóriumot jelentett be. A helyi kormányzó, Itamar Franco 1992-ben rövid ideig Brazília elnöke volt, miután elődjét korrupció miatt elmozdították. Cardoso az ő idejében dolgozta ki a real-tervet. Franco pedig dühöng, hogy utóda a sikereket mind a sajátjának tekinti. Most jól bosszút állt rajta is, a hálátlan Brazílián is. A real árfolyamát ugyanis ez a bejelentés rendítette meg. Viszont a szövetségi törvényhozás lázas munkába kezdett: futószalagon születnek a szigorító intézkedések. Hogy segít-e a hirtelen jött jó szándék, az viszont már nem a honatyákon, hanem a pénzpiac bonyolult lelkén múlik.
- kovácsy -
