Brüsszel beveti a jogállamisági mechanizmust. Vagy mégsem

Külpol

Hivatalos levelet küld az Európai Bizottság a magyar és a lengyel kormánynak a jogállami problémák miatt.

Az Európai Bizottság pénteken levelet küld a magyar és a lengyel kormánynak az idén januártól érvényben lévő, úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében - írja a Politico két bizottsági forrásra hivatkozva.

A mechanizmus - hivatalos nevén az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet - lehetővé teszi, hogy felfüggesszék egy tagállamban az EU-s támogatások kifizetését, ha a jogállamisági problémák a pénzek szabályszerű felhasználását veszélyeztetik.

A Politico értesülései szerint a lengyeleknél a bírói függetlenséggel és az uniós jog elsőbbségének elvével kapcsolatos problémákra kérdez rá a Bizottság, míg a magyar ügyben a közbeszerzések szabályozása és a korrupció áll a középpontban.

Ez a lépés még közel sem jelenti a kifizetések tényleges felfüggesztését, sőt a Bizottság levele formálisan még csak el sem indítja a jogállamisági eljárást, ugyanis a levél nem a rendeletben szereplő "írásbeli értesítés", csupán egy előzetes információbekérés. Ennek azért van jelentősége, mert a magyar és a lengyel kormány az EU Bíróságán támadta meg a rendeletet, és 2020 végén született egy alku arról, hogy a Bizottság nem fogja elindítani az eljárást addig, amíg nincs meg az ítélet.

Az Európai Parlament ugyanakkor folyamatos nyomást gyakorol a Bizottságra a mechanizmus élesítése érdekében, pert is indítottak a testület tétlenkedése miatt.

A Bizottság az előzetes levéllel megpróbál mindkét oldalnak megfelelni, mutatja, hogy csinál valamit a két illiberális kormányzat megregulázása érdekében, miközben formálisan nem szegi meg korábbi ígéretét, mert jogi értelemben nem indítja meg az eljárást.

Jövő év elején várható a bírósági ítélet arról, hogy a jogállamisági rendelet összhangban van-e az EU alapszerződéseivel. Ha a bíróság elutasítja a magyar és a lengyel kormány keresetét, akkor elméletileg elhárul az akadály a mechanizmus valódi elindítása elől, de még onnantól számítva is több hónapos procedúra juthatunk el a pénzek befagyasztásáig, amire a Bizottság csak javaslatot tehet, a döntést az uniós miniszterek tanácsának kell meghoznia minősített többséggel. 

A Bizottság egyébként egyelőre nem hagyta jóvá a magyar kormány helyreállítási tervét, és a 2021-2027-es uniós költségvetés Magyarországra jutó forrásainak felhasználásáról sem kötött még megállapodást a kormánnyal, ezért felfüggesztés nélkül is csak az előző költségvetési ciklusból áthúzódó kifizetéseken keresztül érkezik EU-s pénz jelenleg Magyarországra. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.