Civilizáltabb hangnemben folyt Trump és Biden utolsó vitája

Külpol

A káoszba fulladó első vitához képest helyenként érdemi párbeszédet is hozott az amerikai elnökjelöltek utolsó összecsapása. A személyeskedésig fajuló konfliktusok így sem maradtak el, de Donald Trump önmagához képest visszafogott volt, ezúttal viszont egy kifejezetten éles Joe Bidennel került szembe. Sok szavazatot azonban várhatóan a vita nem változtat meg, ráadásul közel ötvenmillióan már azt megelőzően éltek választójogukkal.

Akármelyikük is nyer tizenegy nap múlva, könnyen előfordulhat, hogy mind Donald Trump, mind Joe Biden számára politikai pályafutása utolsó vitája volt a csütörtök éjjeli: Biden nem foglalt egyértelműen állást arról, hogy győzelme esetén bevállalna-e még egy kampányt 81 évesen, és bár Trumpot elvileg semmi sem akadályozza meg abban, hogy egy vereség után 2024-ben visszatérjen, de egy egyértelmű elutasítás elveheti a kedvét a további politikai kalandoktól. Talán ennek is volt köszönhető, hogy mindketten komolyan vették ezt az utolsó megmérettetést, és ezúttal – félbeszakítások és közbekiabálások helyett – Trump is igyekezett egy estére az „elnöki" arcát mutatni.

A civilizáltabb hangnemű vitában komoly szerepe volt a moderátornak, Kristen Welkernek: az NBC újságírója eredményesen – de nem túl agresszíven – tolta a személyeskedő pengeváltásoktól az amerikaiakat érintő ügyek felé a jelölteket, miközben egyiküket sem kímélte, és mindketten kaptak kellemetlen kérdéseket. Welkert az új szabályok is segítették: az egyes témákról szóló blokkok kezdetén mindkét jelölt megszakítás nélkül beszélhetett két percet, ezalatt ellenfele mikrofonját elnémították. Trump láthatóan nehezebben igazodott a szituációhoz, és többször grimaszokat vágott ott, ahol más esetben közbevágott volna. A blokkok közben már bekapcsolva hagyták a mikrofonokat, azaz volt lehetőség éles összecsapásra: többnyire ez is kulturált keretek között maradt, igaz, az idő előrehaladtával Trump egyre kevésbé tudta megállni, hogy ne beszéljen ellenfelével vagy a moderátorral párhuzamosan.

Trump nem semmisítette meg magát, de ez kevés lehet

A visszafogottabb fellépésével Trump elkerülte az első vitához hasonló önmegsemmisítő szereplést, de az elfogadhatóbb stílus nem feltétlenül párosult népszerű tartalommal. A vita nagy részét ráadásul olyan témák – koronavírus, egészségügy, faji viszonyok – uralták, melyekben a választók előzetesen is ellenfelét ítélték meg kompetensebbnek. Ez a járványról szóló első fél órában volt leginkább egyértelmű, amikor az elnök láthatóan nehezményezte, időnként talán unta is, hogy még mindig erről kell ennyit beszélni. Bident azzal vádolta, hogy teljes lezárással fojtaná meg a gazdaságot, de amikor az válaszul részletesen kifejtette a terveit a biztonságos újranyitásra vonatkozóan, Trump egyszerű vádaskodásokra – köztük az egyébként népszerű fő járványügyi szakértő, Anthony Fauci támadására – pazarolta idejét.

Nem lett jobb Trump helyzete akkor sem, amikor a bevándorlásról és a faji viszonyokról volt szó. Egyik pillanatban még Obamát és Bident vádolta azzal, hogy nem tettek eleget a fekete közösségért vagy az országba gyerekként került illegális bevándorlók státuszának rendezéséért – egy ponton kevéssé hihető módon magát a „legkevésbé rasszistának" nevezte a teremben, habár a moderátor egy fekete nő volt, – de ezeket az érveket rögtön saját maga gyengítette azzal, amikor arról beszélt, hogy csak az „alacsony IQ-jú" illegális határátlépők követik a szabályokat feltételes elengedésük után, vagy amikor a Black Lives Matter mozgalomra tett negatív megjegyzéseket.

A valóságshow-k világából érkező elnök minden színpadias gesztusával a 2016-os szereplését próbálta megidézni, ami abban csúcsosodott ki, ahogy Biden fiának, Hunter Bidennek állítólagos korrupciós ügyét felhozta. Viszont amíg négy éve mindenki tudta, hogy miről van szó, amikor Hillary Clinton emailjeire tett megjegyzést, addig most csak a Fox News-t és Breitbartot követő, eleve legelkötelezettebb republikánus szavazók érthették, hogy a nem igazán koherens félmondatok milyen laptop-ügyre utalnak. Biden pedig könnyen minősíthette orosz dezinformációs kísérletnek a meg nem erősített információkat fia üzeneteiről.

Nem annyira álmos Joe

Trump és a republikánus oldal közel egy éven át próbálta Bident úgy beállítani, mint aki öreg és már nincs képben, amit az elnök a tweetjeiben rendszeresen megjelenő „Álmos Joe" becenévvel is sugallt. Ez a leírás sosem fedte a valóságot: Biden soha nem volt kiemelkedően jó szónok vagy vitázó, de korábbi szereplései elfogadhatóak voltak. Ezúttal azonban még nyilvánvalóbbá vált, hogy miért volt téves Trumpék stratégiája: a volt alelnök egy közepes teljesítménnyel is felülmúlhatta volna a várakozásokat, ezúttal azonban kimondottan éles volt, aki nemcsak a szakkérdésekben való jártasságát bizonyította, de jól is kommunikált.

Amikor Trump őt támadta, Biden inkább a közönséghez beszélt: elmondta, hogy ő a megosztottság helyett egyesítené a demokratákat és a republikánusokat, illetve, hogy az amerikaiak eleget hallgatták már a Trump- és Biden-családok ügyeit, és most már a saját családjaikat érintő dolgokról is szeretnének hallani. Ez utóbbiról Trump joggal jegyezte meg, hogy „tipikus politikusi válasz", csak azt felejti el, hogy négy év felfordulás után sokan inkább újra „tipikus politikusokra" bíznák az ország ügyeit.

Bidennek több kimondottan jó riposztja is volt az este során: amikor Trump arról beszélt, hogy az amerikaiak megtanultak együtt élni a koronavírussal, Biden azzal vágott vissza, hogy sokaknak ez inkább azt jelentette, hogy megtanulnak együtt halni a járvánnyal. Arra is lecsapott, amikor Trump koreai politikáját azzal védte, hogy Obamával és Bidennel ellentétben őt legalább kedveli Kim Dzsongun – az észak-koreai diktátor támogatása nem tipikusan az a segítség, amire amerikai politikusok vágyni szoktak. Biden egyetlen komolyabb hibája az lehetett, ahogy az olajipartól való eltávolodásról beszélt a klímaváltozás kapcsán: nem azért, mert ez rossz célkitűzés lenne, hanem mert – ahogy erre Trump rámutatott – ez nem az, amit a váratlanul csatatérré vált Texas szavazói hallani szeretnének.

Változtat ez bármit?

A gyors felmérések szerint Biden nyert, habár a különbség kevésbé egyértelmű, mint a botrányos első vitánál: a különböző eredmények szerint valamivel 50 százalék fölött volt azok aránya, akik Bident érezték győztesnek. Ez nem tér el jelentősen a korábban jelzett szavazási szándékoktól, azaz a vita nem befolyásolhatta lényegesen az előzetesen kialakult véleményeket. Trump valószínűleg ahhoz elég jól teljesített, hogy azokat meggyőzze, akik előzetesen is felé húztak, de esetleg elbizonytalanodtak korábbi szerepléseitől; új szavazókat azonban nem valószínű, hogy tömegesen maga mellé állított.

Biden vs Trump

Biden vs Trump

Fotó: yahoo.com

 

Márpedig Biden biztos vezetése miatt Trump az, aki kezd kicsúszni az időből. Az elnök reménykedik egy, a négy évvel ezelőttihez hasonló „októberi meglepetésben": valami olyan ügyben, ami az utolsó tíz napban megváltoztatja a közhangulatot. Csakhogy kevéssé valószínű, hogy bármi elég hatásos lehetne ahhoz, hogy elterelje a figyelmet a koronavírusól, ráadásul ezúttal rekord számban, közel ötvenmillióan már leadták szavazatukat. Ez a teljes részvétel harmada lehet, és az ő voksukat már a tegnapi vita sem befolyásolhatta.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.